Forrás: https://www.fradi.hu/
1908-1913 között egymásután ötször lett bajnok az FTC. Az 1908-as bajnoki év sikerei után már a Ferencvárosnak volt a legtöbb szurkolója, akik fanatizmusukkal sokszor részeseivé váltak a győzelemnek. A pálya környékén lakók kezdetben a rendszeres ablaktörések, az állandó zajongás miatt nem nézték jó szemmel a ferencvárosi labdarúgókat, de a bajnokságban aratott sikerek láttán egyre inkább büszkék lettek rájuk és a többség saját pénztárcája szerint vagy más módon támogatta az FTC-t. Egy ferencvárosi pék a nyertes mérkőzések után sóskiflivel ajándékozta meg a játékosokat, s ezért a többi csapat sokáig „sóskiflis” csapatnak nevezte az FTC-t. Az FTC játékosai meghálálták a bizalmat, mert lelkesedésükkel, küzdőképességükkel példát mutattak a többi csapat számára is. A csapat a szurkolókra is jó hatást gyakorolt, mert sokan azok közül, akik vasárnap délután a labdarúgó mérkőzést választották, kimozdultak egy kicsit a kocsmából. „… a mérkőzések után játékosok és szurkolók az Üllői út és Ferenc körút sarkán levő kávéházban találkoztak. Ez a „kávéház” inkább egy nagyobbacska kávémérés volt, amelynek egyik beugrójában, egy magasított íróasztalnál állva intézték az egyesület ügyeit a vezetők. Ez a zsúfoltság volt az oka annak, hogy a szurkolók nem fértek el egy helyen. Még két törzshelyről tudunk ezekből az időkből. Az egyik a Főherceg Sándor tér és Rökk Szilárd utca sarkán levő ún. „Szana”, a másik a Tompa utcában levő „Antli” volt. Ezek a helyiségek amolyan kisvendéglők voltak, de akkoriban más helyiség nem állt rendelkezésre, ahol a játékosokkal és szurkolókkal a kapcsolatot tarthatták volna. Ezekben a vendéglőkben a vasárnapi bajnoki találkozók és a szerdai edzőmérkőzések után igazi sportbarátság alakult ki a játékosok és szurkolók között.” „A sikeres szereplést elsősorban a csapatban uralkodó kiváló közösségi szellemnek tulajdonították, ami tükrözte az egyesület akkori jó nevelő munkáját. Ez a pozitívum nemcsak a mérkőzések izzó légkörében, de magánéletükben, vezetőkkel és szurkolókkal való jó kapcsolatukban is tapasztalható volt.”[1]
1910-ben a magyar labdarúgó válogatott első ízben szerepelt labdarúgó mérkőzésen a monarchia határain kívül. Többek között mérkőzéseket játszott Párizsban, Milánóban, Zürichben. „A magyar csapatnak ez az első külföldi túrája óriási mértékben tett szolgálatot a magyar nemzeti önállóság kidomborításának.”[2] A Magyar Labdarúgó Szövetség kinyilvánította, hogy fontos célnak tartja a különböző társadalmi osztályok együttműködését a sportéletben. Mindezt a főiskolai-, középiskolai-, munkás- (elsősorban vasutas), valamint a kereskedő ifjak labdarúgó életének fejlesztésével, és összehangolásával kívánták megoldani.
Ezekben az években a két nagyegyesület, az FTC és MTK rendelkezett a legjobb labdarúgókkal, a legtöbb szurkolóval, és 1912 után a legjobb pályákkal (1911-ben átadták az új FTC pályát az Üllői úton, majd egy év múlva az új MTK pályát a Hungária körúton). Az FTC pályán 4 tribün, az MTK pályán 2 tribün volt csak, de mindkét pálya egyaránt 40 ezer néző befogadására volt alkalmas. Összehasonlításként megemlíthetjük, hogy a harmadik legnagyobb pályával rendelkező klub (a Postás) nézőterére csak 15 ezer néző fért be. A nézőterek ekkoriban rendszeresen megteltek, s így az a csapat mely nagyobb pályával rendelkezett, a jegybevételből is többet tudott kasszírozni.
John Tait Robertson 1905-től az újonnan alapított Chelsea FC első edzője. 1911-ben került az MTK-hoz. Forrás: https://footballinformermonthly.weebly.com/
Az MTK egyeduralomra tört a honi futballéletben, Robertson személyében angol edzőt szerződtetett, továbbá leigazolta az angol Lane-t. „Amíg az FTC fedezetei a robotolók, harcosok, szinte verekedők típusát képviselték (Bródy, Weinber), az MTK fedezetei a sima labdakezelés és a kemény összeütközéseket kerülő észjáték mestereinek bizonyultak.”[3] „Az általuk tanított játékstílust, a rövid, lapos, pontos passzokkal történő előretörést, a szőnyegszerű támadásvezetést bizonyos fokig az MTK már eddig is kultiválta, Pozsonyi Imre óta. Ezt tökéletesítette Robertson, míg Lane a maga gólképességével minden porcikájával az ellenfél kapujára tört. E finom, technikás, gólerős játékkal hamarosan megnyílt az MTK-győzelmek sorozata.”[4] Az UTE játékára a hosszú, lőtt labdákkal való támadásvezetés volt a jellemző.
1912-től az MTK és FTC között zajló rivalizálás valóságos háborúskodásba csapott át. A magyarországi labdarúgóélet két táborra szakadt, az elsőbe tartozott az FTC, BTC, MAC, és a BAK, a másodikba az MTK és az összes többi csapat. Hatalmas botrányok törtek ki amiatt, hogy mikor melyik pályán rendezzenek hivatalos mérkőzést.[5]
FTC – MTK 1913-ban. Forrás: Tolnai Világlapja, 1913. március 30.
Szerencsére e botrányok nem hatottak negatívan a labdarúgók teljesítményére, mert 1912. év januárjában az FTC a magyar labdarúgás addigi legnagyobb sikerét aratta. Angliában 3-2-re verte a Woking nevű londoni csapatot. „Lám, a labdarúgás tanítómestereit a magyarok közül az FTC gárdája győzte le először! A hazatérő csapatot a Keleti pályaudvar előtt tízezres tömeg várta – ünnepélyes fogadtatást és „díszbevonulást” rendeztek az Üllői úti pályára. Az MLSZ egy óriási babérkoszorút adományozott az FTC csapatának… A színházak díszelőadásokat tartottak az FTC tiszteletére. Kassán örömmáglyát gyújtottak a ferencvárosi futballisták győzelmére…”[6]
1913-ban már a Magyar Labdarúgók Szövetsége a legnagyobb szövetség az országban. A szövetségnek 71 fővárosi csapat a tagja. Az MTK újabb angol játékossal erősít, leigazolja Owen-t. A kék-fehérek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az utánpótlásra, és emellett fiatalítást kezdenek el a csapaton belül is.
Az első világháború alatt is, tovább folytatódott a két tábor csatározása. Az 1914. őszi (háborús jótékonysági) Auguszta-serlegmérkőzésekről kizárták a másik táborba tartozó MTK-t, amely az előző évben megnyerte a bajnokságot. Így az FTC-nek már nem okozott gondot a serleg elnyerése. Később sikerült ugyan békét teremteni a két tábor között, de a bevonultatások miatt a csapatok meggyengültek. Az FTC pályáját rövid időre a katonaság is igénybe vette. A legjobb hadicsapat a kitűnő utánpótlással rendelkező MTK volt. Jimmy Hogan az MTK angol edzője a háború alatt végig Magyarországon maradt, hatalmas hatást gyakorolva labdarúgásunk fejlődésére.
1915. december 15-én kiújul a háborúskodás az MTK és az FTC között, mert Schlosser Imre a zöld-fehérek sokszoros válogatott futballistája bejelentette, hogy a továbbiakban az MTK-ban szándékozik futballozni. „El tudja képzelni a mai olvasó, mit jelentett abban az időben Schlosser átlépése? Azé az emberé, akiről utcát akartak elnevezni a Ferencvárosban, akinek arcképével ékesített plakettot készítettek hívei, aki egymaga képes volt telt pályát varázsolni a játéktér köré, akiben az FTC-játékstílus, egyben az FTC – kispolgári eszmény, az FTC – gondolat megtestesítőjét látták.”[7] Az átigazolás állítólagos oka az volt, hogy Schlosser Imre jegyet szeretett volna kérni főnöke számára az egyik labdarúgó mérkőzésre, mire bizonyos Malaky úr, az FTC intézője azt felelte, hogy nincs, már mind elfogyott. „Ebben a pillanatban belépett Malaky fivére, Slózit észre sem véve, ő is kért egy jegyet, a bátyja pedig szó nélkül elővett egy belépőt, és odaadta a testvérének, aki ezzel ki is viharzott a szobából. Schlosser pedig megsértődött, és némi huzavona után átigazolt a Hungária körútra.”[8] A ferencvárosi vezetők sem hagyták annyiban a dolgot, dr. Springer Ferenc az FTC elnöke Schlosser Imre ügyével kapcsolatban az MTK-t azzal vádolta, hogy igazából nem amatőr csapat, mert valamiféle juttatást nyújt játékosainak. A helyzet odáig fajult, hogy 1917-ben az FTC nem volt hajlandó kiállni az MTK ellen.
A Schlosser-ügy mellett az is hozzájárulhatott a helyzet elmérgesedéséhez, hogy az MTK vezetői között sok volt a zsidó származású (az MTK elnöke: Brüll Alfréd) s emiatt rásütötték, a „zsidócsapat” bélyegét. Más egyesületek vezetői között is előfordultak zsidók, és ahogy nem szurkolt minden zsidó az MTK-nak, az MTK szurkolók között sem kizárólag csak zsidók voltak. Az MTK elsősorban a liberális elveket, továbbá „… a tolerancia eszméjét, a fair play és a demokrácia gondolatát vitte bele korának exkluzív és dzsentri szemléletű sportvilágába.”[9] Az FTC szurkolótábora olyan nagy volt, hogy minden társadalmi rétegből, s az összes létező politikai irányzatból voltak rajongói, de azt mondhatnánk, hogy elsősorban olyan kispolgárok alkották a szurkolók többségét, akik közül sokan közvetve a mezőgazdaságból éltek, s az agráriusokkal szimpatizáltak.
FTC – MTK 1918-ban
Az FTC-MTK ellenségeskedésre a harmadik lehetséges, s számomra legmeggyőzőbb magyarázat az lehet, hogy 1903 és 1929 között csak ez a két klub nyert bajnokságot. Azért is nevezték el örökrangadónak a két csapat mérkőzéseit, mert évtizedekig az aranyérem sorsa múlhatott az egymás elleni összecsapásokon.
[1] Major János, Nagy Béla, Szűcs László: Az FTC labdarúgó szakosztályának története. Sportpropaganda, Budapest, 1972. 16. o.
[2] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 206. o.
[3] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó. Budapest, 1970. 74. o.
[4] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó, Budapest, 1970.
[5] Rónay Tamás: A magyar foci legendája. Múzsák Kiadó, Budapest, 1993. 11. o.
[6] Nagy Béla: Százszázalékos bajnokságnyerés és Aranylabda. Nemzeti Sport, Extra, 2000. 12. 05. 4. o.
[7] Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink. Sport Kiadó, Budapest, 1970. 97. o.
[8] Pajor-Gyulai László: Múlékony időtlenség. Nemzeti Sport, 2000. 11. 25. 2. o.
[9] Barcs Sándor: Száz éves az MTK-VM Sportklub. Népszava Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1988. 25. o.
