1899. május 3-án alakult meg az FTC, amely az egész magyar sport tekintetében döntő fontosságú eseménynek bizonyult. Elnöknek dr. Springer Ferencet választották.
Springer Ferenc (fotó: wikipedia)
„1897-ben, fővárosunk e kerületének már 50 000 lakosa volt, és nagy ütemben fejlődött iparilag is ez a városrész. Elsősorban az élelmiszeripar volt az az iparág, amely letelepítette és helyhez kötötte a szükséges munkaerőt. Az üzemek dolgozóin kívül természetesen a középosztályhoz tartozó kispolgárság, kézművesek, iparosok is lakták e kerületet.”[1] Az FTC legelső pályája a Soroksári úton volt. „A pálya egyik oldalának kerítését Antony Tamás ácsmester készítette, a másik oldalt vasúti töltés övezte. Az egyik kapu mögött egy kétemeletes bérház tűzfala, a másik mögött pedig egy iskolaépület állt.” „A „tribün” helye adott volt a vasúti töltés oldalában. Antony Tamásék levertek néhány cölöpöt, arra vastag deszkákat szegeltek, és megvolt az ülőhely.” „Előfordult, hogy Malaky lövése olyan erővel vágódott a bérház falának, hogy beleremegett az egész épület. Ki is jött gyakran öklét rázva egy testes asszonyság és mérgesen kiáltozta, hogy leesett a kép a falról, a szekrény tetején pedig felborultak a befőttes üvegek.” „Amikor pedig már besötétedett, az idősebb és módosabb tagok vendégül látták a játékosokat. Szafaládé, zöldpaprika, kenyér volt a megérdemelt vacsora, majd csapra vertek egy hordó sört, és vidám énekszótól zengett a „lelátó”. Itt énekelte hentes, mészáros, ácsmester, patikus, nyomdász, kereskedősegéd, sőt a norvég főkonzul is az FTC-játékosokkal együtt az első Fradi-indulót.”[2]
Fotó: https://ulloi129.wordpress.com/
A foci fontos része lett a mindennapi életnek, a labdarúgásról szinte mindenkinek volt véleménye, összehozott szurkolókat és játékosokat, különböző társadalmi helyzetű embereket. Voltak ugyan ellenségei a labdarúgásnak, de ők kénytelenek voltak háttérbe húzódni, látva annak tömeges elterjedését, „… s csupán a pedagógusok és a régi divatú tornászemberek között akadtak olyanok, akik még mindig nem tudták vagy nem akarták elismerni a labdarúgás előnyeit a zárttéri tornával szemben. Nagyon természetes, hogy a régi testnevelési elvek mellett csökönyösen kitartó konzervatívok messze voltak még attól, hogy a futball szociális és nemzeti jelentőségét meglássák. Ő előttük még nem bontakozott ki a jövő képe, a vasárnapi futballélet elevensége, a heti munkában kifáradt emberek ezreinek egészséges szórakozása, a főváros minden részén és a vidéki metropolisokban gomba módra szaporodó játéktérségeken.”[3]
A magyar csapatok több nemzetközi mérkőzést is játszottak, azzal a céllal, hogy ellessék a labdarúgás fortélyait. A hazai futball elsősorban a bécsit tekintette mintának, s mihelyt megalakult az osztrák futball-szövetség és kiírták a bajnokságot, nálunk is felvetődött ennek fontossága. „Az egyesületek közötti súrlódások, hevesebb összecsapások a mérkőzéseken, majd az alapító BTC első veresége és az ekkor történt levonulás, a balesetek és a játékosok rendezetlen szereplése – ma itt, holnap ott – hamarosan előtérbe helyezték egy irányító, ellenőrző s – ha kell – fegyelmező központi szerv: a Szövetség megalakításának szükségességét. De kívánatossá tették ezt a labdarúgással szemben megnyilvánuló gyakori támadások is, amelyek a betiltását kívánták. A főváros közgyűlésén Polonyi Géza és Berzeviczy Albert verte vissza a betiltást követelő támadást.”[4]
BTC – Slavia (fotó: http://www.huszadikszazad.hu/)
1900 húsvétján rekord számú nézősereg 8000 fő látogatott ki a Millenárisra, a BTC – Slavia mérkőzésre. A cseh csapat nagyszerű eredményekkel büszkélkedhetett és híres volt látványos játékáról. A BTC remekül játszott, bár három gólt is kapott, de mikor Ray Ferencnek sikerült megszereznie a becsületgólt, a közönség lelkesedése nem ismert határt. Percekig tartó tapsvihar tört ki, és többen a levegőbe dobálták kalapjukat. Ilyen mértékű tetszésnyilvánítás soha ezelőtt nem volt magyar pályán. A szurkolók lelkesedése biztosíték volt arra, hogy a labdarúgás most már véglegesen meghonosodott Budapesten. „A football-játék érdekessége meghódította nálunk először a fiatalságot, mert romlatlan kedélyének jobban tetszett az az egyszerű játék, a rendeletekben előírt unalmas játékoknál. A football meghódította az embersportok iránt eddig ellenszenvvel viseltető magyar közönséget is, mely átérzi a játék becsét, mert a játék a játékosnak erőt ad, akaratot ver beléje az iránt, hogy erejét és akaratát társai és a maga érdekében értékesítse.”[5]
1900. március 22-én a MAC-Berlin mérkőzésen szomorú dolgok történtek. A játék hevében egy magyar játékos a lábát, egy berlini pedig a kezét törte, véletlen baleset miatt. Egy másik mérkőzésen egy iskolás gyereket hasba rúgtak, és a fiú belehalt sérüléseibe. A fővárosi közgyűlésen többen a labdarúgás betiltását szorgalmazták, de Wlassics Gyula kultuszminiszter nem volt hajlandó a futball betiltására. Gróf Széchenyi Imre a főrendiházban tartott beszédében, és újságcikkben vette védelembe a sportágat: „Úgy kell a gyermekeinket kinevelnünk, mint ahogy a labdarúgók kivonulnak: arra a tudatra, hogy az élet nem egyéb, mint egy ilyen komoly játszótér, ahol a készületlent, az ügyetlent, a vigyázatlant, a félénket láb – és orrtörés várja. Életkedvre, vállalkozókedvre, mérkőzőkedvre kell a fiatalságot nevelni. Azt az ösztönt fejlesszük ki benne, hogy ügyességével, találékonyságával, jókedvével, éberségével megvédje, amije van, megszerezze amilye nincsen, hogy az az igazi öröm, ha valamit az ember – nem is veszedelem nélkül – elér, ha berúgja a kapun a labdát, vagy megvédi a kaput.”[6]
A fővárosi közgyűlés végül csak a közlekedést akadályozó grundfocit korlátozta, de ezt is kevés eredménnyel, mert a foci térhódítását már nem lehetett megakadályozni. A nagy múltú egyesületek sorra alakították futballszakosztályaikat.
Az FTC. Álló sor balról: Békés Géza, Malaky Mihály, Horn K. Lajos, Horváth Ferenc, Berán József, Maros Ferenc, Malaky János. Ülő sor balról: Fekete Leó, Pokorny József, Kárpáti Béla, Pápai Mihály, Borbás Gáspár, Kovács Géza (fotó: https://www.fradi.hu/)
A labdarúgás központja Budapest volt, az egyesületek jelentős többsége is itt alakult. „Részben korábban is létező sportklubok alakítottak futball-szakosztályt, így a Magyar Úszók Egyesülete, Budán a BBTE, a Magyar Athletikai Club. Máshol városrészek képviseletében egymáshoz közel lakó cimborák: újpestiek, rákosszentmihályiak, óbudaiak és persze ferencvárosiak. Gyári csapatok is létrejöttek, a közhiedelemmel ellentétben azonban nem a munkásokból, inkább a tisztviselő- és szakmunkásrétegből. Ilyen volt a Ganz Wagongyári Tisztviselők Labdarúgó Társasága vagy a Postás. A pesti egyetem és a Műegyetem diákjai is megalakították focicsapatukat, a MAFC mindjárt az első évben a legsikeresebb csapatok egyike lett, a BTC legnagyobb riválisa. Pesten és Budán, Újpesten és Óbudán mindenütt fociztak. Megérett a helyzet a nemzeti bajnokságra.”[7] 1900 őszén megalakult az első magyar munkás sportegyesület a Törekvés Futball Club 1900, a MÁV északi főműhelyének fiataljaiból.
Videó: https://www.youtube.com/@SemlegesTerfel
Az FTC által kezdeményezett értekezletre, amelyet 1900. december 22-re hívtak össze a Ferencvárosi Polgári Körbe, harminc egyesület küldte el képviselőit és kimondták az MLSZ megalakulásának és a bajnokság kiírásának szükségességét.[8] 1901. január 19-én alakult meg a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az alakuló ülésen 13 egyesület képviseltette magát, kifejezett céljuk a bajnokság létrehozása volt. Az első bajnokság kiírását a ferencvárosi Horváth Ferenc készítette el, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A bajnokságra jelentkező 13 csapatot, két ligába sorolták. Az MLSZ elnöke Jász Géza lett. Elkészítették a bajnoki rendszabályokat, lefordíttatták a játékszabályokat. Kezdetben tavaszi-őszi bajnokság volt, 1906-tól tértek át az őszi-tavaszi rendszerre. „Minden játékos egy bajnokságon belül egy csapatban szerepelhetett, ami azt jelentette, hogy egyszerre játszhatott az első és a másodosztályban is. A költségeket a játszó csapatok közösen viselték, a nyereségen osztoztak, az MLSZ-nek pedig tíz százalékot kellett leadniuk. A játék szabályai némileg mások voltak, így például az öt és feles a kapufáktól kimért félkörökből állt, nem volt kötelező kijelölni a büntetőterületet és a tizenegyes pontot. Ahhoz, hogy ne legyen les, három védőnek kellett a támadójátékos mögött lennie, a kapus pedig bárhol megfoghatta a labdát.”[9]1901. február 16-án az MTK-t is felvették a tagegyesületek sorába, de ők még nem indultak az első bajnokságban.
[1] Major János, Nagy Béla, Szűcs László: Az FTC labdarúgó szakosztályának története. Sportpropaganda, Budapest, 1972. 7. o.
[2] Major János, Nagy Béla, Szűcs László: Az FTC labdarúgó szakosztályának története. Sportpropaganda, Budapest, 1972. 8-9. o.
[3] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 107. o.
[4] Dr. Földessy János: A magyar labdarúgás 60 éve. Sport kiadó, Budapest, 1958. 11. o.
[5] Földessy János: A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Magyar Labdarúgók Szövetsége, Budapest, 1926. 110. o.
[6] Gróf Széchenyi Imre: Cím nélkül. Budapesti Hírlap, 1900. április 24.
[7] Szatucsek Zoltán: Az első nemzeti bajnokság első mérkőzése. Népszabadság, Budapest Melléklet, 2001. 02. 17. 38. o.
[8] Nagy Béla: Százszázalékos bajnokságnyerés és az aranylabda. Nemzeti Sport, Extra, 2000. 12. 05. 4. o.
[9] Szatucsek Zoltán: Az első nemzeti bajnokság első mérkőzése. Népszabadság, Budapest Melléklet, 2001. 02. 17. 38. o.
