A történet nem előzmény nélküli, hiszen tavaly a BTC Sporttelepen vendégeskedtek a szerető gazdát kereső kutyusok, nagy sikert aratva a közösségi médiafelületeinken is. A BTC csapata – Sóron Tibor csapatkapitány és Csordás Csaba szakmai igazgató vezetésével – úgy gondolta, hogy a hideg téli időszakban is jól esne egy kis támogatás, simogatás és némi táplálék a mányi Apró Mancsok Menedéke lakóinak. A gondolatot tett is követte, gyűjtést rendezett a csapat, majd 140 kilogrammnyi minőségi kutyatáppal állítottak be csütörtök délben a menhelyre.
A gazdára váró négylábúak önfeledten szaladgáltak a játékosok között és meg is kapták a simogatást, jutalomfalatot, jó szót. Remek hangulatú órát töltöttünk Mányon, köszönjük a szívélyes fogadtatást, zsíros kenyeret, pogácsát, palacsintát és forró teát. Télen kevesebb, a jó idő beköszöntével egyre több kutya válik hontalanná. Salamon Zsuzsanna elmondása szerint előfordult már, hogy több mint 50 ebről kellett gondoskodniuk, nem egyszer ideiglenesen a saját otthonukba is költöztetve őket. Fotóinkon is gazdára váró kutyusokat láthatunk. Amennyiben bármelyiket örökbe fogadnád, Salamon Zsuzsanna várja hívásod a +36202141855 telefonszámon! Itt az Apró Mancsok Menedéke Állatvédő Egyesület részére nyújtandó pénzbeni adomány lehetőségéről is kaphatsz információt. (szöveg és fotó: Komjáthy Péter)