Küzdelmes mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a magyar U18-as labdarúgó-válogatott Szlovákia ellen a Szencen rendezett felkészülési találkozón. Jeremiás Gergő együttese kétszer is hátrányba került, de Somfalvi Barna és Serucza Márk góljaival mindkétszer egyenlíteni tudott.

Fotó: https://www.mlsz.hu
A magyar fiatalok vasárnap kezdték meg négynapos összetartásukat, amelynek zárásaként szerdán Szlovákia ellen léptek pályára.
A hazaiak a 36. percben Lukas Schönwiesner találatával szerezték meg a vezetést, így a szünetben 1–0-ra vezettek.
A második félidőben Somfalvi Barna a 67. percben egyenlített, ám kilenc perccel később Masny ismét előnyhöz juttatta a szlovákokat. A magyar válogatott azonban nem adta fel, és a 88. percben Serucza Márk góljával kialakította a 2–2-es végeredményt.
Jeremiás Gergő elégedett volt a hozzáállással
A szövetségi edző szerint a mérkőzés jól szolgálta a csapat fejlődését, hiszen több játékost is kipróbálhatott, néhányukat új poszton.
– Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk Szlovákia ellen. A játékunk intenzív volt, védekezésben sok jó dolgot láttam, ahogyan támadásban is voltak ügyes megoldásaink – értékelt Jeremiás Gergő az MLSZ honlapjának.
A szakember úgy vélte, csapata akár a győzelmet is megszerezhette volna, de a kétszeri hátrányból elért döntetlen is értékes eredmény.
– A fiúk megalkuvás nélkül küzdötték végig a kilencven percet, ennek is köszönhető, hogy kétszer is egyenlítettünk egy erős csapat ellen – hangsúlyozta.
Felkészülési mérkőzés
Szlovákia–Magyarország 2–2 (1–0)
Helyszín: Szenc, Szlovákia
Gólszerzők: Schönwiesner (36.), Masny (76.), illetve Somfalvi (67.), Serucza (88.).
Magyarország: Balogh Barnabás – Russnák Áron, Dubecz János (Ferencz Kende, 85.), Csörgő Ádám, Papp Máté – Serucza Márk, Berekméri-Szigeti Ákos (Balaskó Milán, 85.), Becze Viktor (Herold Ádám, 78.) – Varga Zalán (Erdei Zsombor, 38.), Egervári Ádám (Somfalvi Barna, 38.), Czuppon Bálint.
Szövetségi edző: Jeremiás Gergő.
Forrás: MLSZ
Szólj hozzá elsőként!