Hátrányból nyert odahaza az Újpest a Nyíregyháza ellen – Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (1-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB1 12. fordulójának zárómeccsét vasárnap délután rendezték meg a Megyeri úton, ahol a 7. helyen álló Újpest a kiesés ellen harcoló Nyíregyháza Spartacus csapatát látta vendégül.

fotó: Nemzeti Sport

Az összecsapás elején mindkét kapu veszélyben forgott, előbb a 6. percben Matko 17 méteres lövését Dala Martin térddel hárította, két perccel később pedig a túloldalon Kvasina hét méteres fejese középre tartott, így Szappanos Péter magabiztosan fogta. A 16. percben Vlijter szabadrúgása után Matko hat méterről fejelt jócskán a kapu mellé, majd a 22. percben megint csak Vlijter volt a főszereplő, ezúttal 18 méterről próbálkozott, de a lövése elkerülte a kaput, majd Ljujic lövését blokkolták a vendég védők.

A 23. percben megszerezte a vezetést a Nyíregyháza: Manner Balázs átadásával Kvasina lépett ki a leshatáron, majd ő készített elő a középen érkező Katona Bálintnak, aki hat méterről a kapuba lőtt. A partjelző először lest jelzett, az esetet azonban a VAR is megvizsgálta, és kiderült, hogy a nyíregyháziak játékosa jó ütemben kapta a labdát, így némi vizsgálódást követően a bíró a középpontra mutatott. (0-1)

A lila-fehérek ezt követően próbálták fokozni a nyomást az ellenfelükre, a 36. percben Krajcsovics Ábel bal oldali, veszélyesen érkező beadását húzta le Dala. Három minutummal később egyenlített az Újpest: Matko és Amenyido összjátéka után Krajcsovics a 16-os vonalánál kapta meg a labdát, majd kissé balról, ballal a kimozduló kapus mellett a bal felső sarokba lőtt. (1-1)

Egy perccel az újpesti egyenlítést követően egy nagy helyzet adódott a nyírségiek előtt, ekkor Kvasina hét méteres, bal alsó sarokra tartó fejesét ütötte ki bravúros mozdulattal az elvetődő Szappanos. A félidő végén Ljujic szabadrúgása kerülte el a kaput, így 1-1-s döntetlennel ért véget az első játékrész.

fotó: Újpest FC

A második félidő elején fölénybe kerültek a hazaiak, amelyeket a helyzeteik számával és minőségével is jelezték az ellenfelüknek. A 47. percben Amenyido 18 méteres lövését Dala ütötte szögletre, majd Vlijter is közel járt a gólszerzéshez, de hiába cselezte ki a kapust, az üresen tátongó kaput nem találta el, mivel Zikovic az utolsó pillanatban menteni tudott. Az 54. percben Matko 10 méteres próbálkozását Dala hárította.

Az 58. minutumban fordítottak a fővárosi lila-fehérek: Matko egy szép csellel betört a 16-oson belülre, majd bal lábas lövése a felsőlécen csattant. Ezután Zikovic kicsúsztatta a labdát az ötös vonaláról, de pont Amenyido elé, aki kilenc méterről egy látványos mozdulattal lőtt a jobb felső sarokba. (2-1)

A 63. percben a szabolcsiak is jelezték, hogy még meccsben vannak, ekkor Manner 18 méteres próbálkozása alig-alig kerülte el a kaput. Bő tíz perccel később Vlijter egyedül törhetett kapura, a támadó már túljutott a kapuson és csak az üresen maradó kapuba kellett volna továbbítania, de Dala még bravúrral beleütött a tíz méteres lövésébe. Három percre rá Katona Mátyás a kapu jobb oldalába tartó lövését ütötte ki vetődve Szappanos.

A 84. percben Vlijter célozta meg 17 méterről a bal alsó sarkot, amelynél Dala vetődött és ismételten védett egyet. Öt perc múlva Horváth Krisztofer az alapvonal közeléből lőtt kapura, amely végül elakadt a nyíregyháziak kapusában. Matko a 90. percben könnyedén lezárhatta volna a mérkőzést, de a hosszú sarok mellé tekert. A túloldalon a Szparinak is volt labdája az egyenlítésre 94. percben, ám Temesvári Attila közeli, négy méteres fejesét földöntúli bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból Szappanos.

Több lehetőséget már nem hozott ez az összecsapás, így az Újpest hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Nyíregyházát. Ennek az eredménynek köszönhetően a IV. kerületiek feljöttek a tabellán az 5. helyre, míg a szabolcsiak visszacsúsztak a 12. helyre.


OTP Bank Liga NB1
12. forduló

Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 (1-1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4136 néző

Vezette: Hanyecz Bence (Buzás Balázs, Aradi József)

TippmixPro hirdetés – 18+
Hirdetés · 18+ · Játssz felelősséggel!

Újpest: Szappanos – Ujváry, Heitor (Joao Nunes, 83.), Stronati, Zeke (Scharmer, 67.) – Szendrei N., Ljujic (Maier, 67.) – Matko, Amenyido (Horváth K., 67.), Krajcsovics (Mucsányi Mi., 73.) – Vlijter
Vezetőedző: Horváth Krisztofer

Nyíregyháza: Dala – Jovanov, Katona L., Zikovic (Temesvári, 83.), Hős Zs. (Máté Cs., 62.) – Toma (Regza, 83.), Kovács M. – Manner, Katona B. (Batoum, 62.), Katona M. – Kvasina
Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerzők: Krajcsovics (38. perc), Amenyido (58. perc) illetve Katona B. (23. perc)

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.