Vasárnap délután a negyedik helyen álló Ferencváros együttese látta vendégül a 3. helyezett Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 12. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport
A találkozó hatodik percében veszélyeztettek először a fővárosi zöld-fehérek, ekkor Cadu jobb oldali szögletből középre lőtt, majd Zachariassen hat méterről a kapu mellé helyezett. Egy perccel később Birmancevic indításával Zachariassen lódult meg a kapu irányába, aki egészen az ötös bal sarkáig vezette a labdát, majd Gyetván Márkba lőtt. A 10. percben Yusuf lőtt éles szögből, de a kísérlete nem talált kaput.
A 14. percben jutott el először komolyabban a kapuig a Paks, egy kis szöglet után Pető Milán ívelt középre, ahol Lenzsér Bence nyolc méterről nem tudta megfelelően átvenni a labdát, így odalett a lehetőség.
A 20. percben Madarász Ádám 25 méteres lövése kerülte el a kaput, majd nem sokkal később Corbu szelídítte meg a labdát, majd 12 méterről lövésre vállalkozott, de Gyetván könnyedén hárítani tudott. A játékrész közepén Osváth Attila lövését Vécsei Bálint blokkolta, majd a túloldalon Pető 21 méteres kísérlete Gómez lábán megpattanva végül Dibusz Dénesnél kötött ki. A 29. percben Maiga távoli lövését Gyetván magabiztosan fogta.
A 42. percben Gyetván jött ki a kapujából, de rossz helyre rúgta a labdát, amelyre végül Corbu lecsapott és megpróbált gólt szerezni, ám a lövését Kinyik Ákos blokkolni tudta az utolsó pillanatban. A szögletet Birmancevic végezte el, amely után az előrehúzódó Raemaekers hét méterről fejelt a kapu mellé.
A játékrész utolsó lehetősége az atomvárosiak előtt adódott, amikor is Pető 11 méteres lövése Raemaekersen megpattanva kerülte el a kaput, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első játékrész.

fotó: Nemzeti Sport
A második félidő elején közel került a vezetés megszerzéséhez a Fradi, az 50. percben Birmancevic szabadrúgása után Zachariassen fejelt középre, Corbu pedig mindössze két méterről a keresztlécet találta telibe. Négy minutummal később újabb nagy hazai lehetőségek maradtak ki, ekkor Zachariassen estében leadott lövését Gyetván óriási bravbúrral hárította, majd Corbu és Maiga próbálkozását is blokkolták a paksi védők.
Az 56. percben Gómez léc alá tartó fejesénél kellett újabb nagy védést bemutatnia a vendégek kapusának. Három percre rá előnybe került a Ferencváros: Corbu jobbról ívelt középre, a beadásra pedig Yusuf érkezett, aki hét méterről, Lenzsér Bence mellől fejelt a jobb felső sarokba. (1-0)
Nem sokkal később Birmancevic nyolc méteres kapáslövésénél ismét Gyetván mentette meg a csapatát a góltól. A túloldalon előbb Wiesner Balázs 21 méterről helyezett a jobb alsó sarok mellé, majd ezután Horváth Kevin 15 méteres kísérlete kerülte el a hazaiak kapuját.
A 73. percben Vécsei lőtt 16 méterről, de ez kissé lecsúszott a lábáról, így a labda jócskán elkerülte a kaput. Öt perccel később a másik oldalon Birmancevic lekészítése után Corbu 12 méterről pont középre lőtt, így Gyetván könnyedén védeni tudott.
A találkozó hosszabbításának negyedik percében eldöntötte a három pont sorsát az FTC: Levi lapos beadása után Joseph elé került a labda, aki két méterről a kapufát találta el, majd a kipattanó pont Zachariassennek lett jó, a norvég játékos pedig hat méterről a kapu továbbította a játékszert. (2-0)
Ezután a játékvezető véget vetett az összecsapásnak, ahol a Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott odahaza a Pakssal szemben, így a zöld-fehérek sikerrel hangolódtak a csütörtöki AC Milan elleni Európa-Liga főtáblás mérkőzésre. Ezzel a sikerrel a Fradi feljött a tabellán a 3. helyre, méghozzá úgy, hogy továbbra is egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, míg a tolnaiak visszacsúsztak a 6. helyre a bajnoki táblázaton.

fotó: Nemzeti Sport
OTP Bank Liga NB1
12. forduló
Ferencvárosi TC – Paksi FC 2-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna, 8629 néző
Vezette: Bogár Gergő (Albert István, Belicza Bence Péter)
Ferencváros: Dibusz – Osváth, Gómez, Raemaekers, Cadu – Corbu, Maiga (Nagy Á., 80.), Madarász (Bero, 71.) – Zachariassen, Yusuf (Joseph, 71.), Birmancevic (Levi, 89.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Paks: Gyetván – Győrfi (Wiesner, 60.), Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Silye – Pető M. (Gyurkits, 80.), Papp K., Balogh B. (Simut, 60.), Horváth K. (Haraszti Zs., 80.) – Szalai J.
Vezetőedző: Bognár György
Gólszerzők: Yusuf (59. perc), Zachariassen (90+4. perc)
Szólj hozzá elsőként!