Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Pénteken este játssza első tétmérkőzését a 2026-os évben a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi együttese a Nemzetek Ligája B-ligájában szerepel ebben a kiírásban, ahol a 2. csoport első fordulójában Ukrajnát látja vendégül a Puskás Arénában.

fotó: Sportfotók

A mérkőzést megelőző napon a magyar válogatott részéről Szoboszlai Dominik nyilatkozott az újságíróknak. Nemzeti csapatunk kapitánya rögtön az első újságírói kérdést követően több sajtóorgánumot is megszólított.

Van egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek, és gondolkodtam is rajta, hogy válaszoljak-e a kérdésetekre. Szerintem tudjuk mindannyian, hogy miért. Úgyhogy szeretném ezt itt is letisztázni, mindenki előtt, előttetek is, mint Nemzeti Sport, de az összes többi újságnak is szól ez az egész. Ha bármilyen olyan dolog van Angliában, ami rólam megjelenik, és ezt ti úgy hozzátok le, hogy engem egy klublegenda előtt kicsit furcsa helyzetbe hoztok, vagy nekem utána magyarázkodnom kell neki, hogy ez miért is volt, vagy hogy is volt, másrészt, hogyha rólam olyan dolgokat hoztok le, ami nem igaz. Szerintem tudjátok, hogy miről beszélek. Vagy az én családomat olyan helyzetbe hozzátok, ami úgy gondolom, hogy nem jó. És ők tényleg háttérben maradnak, hiszen ezt építettem fel egész életemben, hogy ne legyen senki úgymond szem előtt. Úgyhogy erre szeretnék mindenkit kérni, hogy a közeljövőben, és amíg én focizom, addig bármilyen olyan dolog, ami rólam, a családomról kapcsolatos, és ezekhez tartozik, ha még egyszer – ne értsük félre egymást, nem fenyegetés – valami olyan dolog történik, mint ami most történt, akkor azzal az illetővel én soha többet nem állok szóba. Úgyhogy ezt remélem, itt tiszta mindenkinek, és remélem, hogy ezt itt mindenki megértette. Tök jó szívvel mondom, csak hogy tiszta lappal induljunk.

A 25 esztendős magyar középpályás arról is beszélt, hogy a médiában támogatólag kellene fellépni a magyar sportolók felé a kölcsönös tisztelet jegyében.

Nektek, mint újságíróknak, minden egyes magyar sportolót pusholni kellene. Vannak olyan magyar sportolók, akiknek nem biztos, hogy pozitív minden egyes mérkőzésük, versenyük. Ilyenkor rátok van szükségünk, hogy támogassatok minket, olyan irányban, ami pozitív. Saját tapasztalatból mondom: ha ezt mindenki megcsinálja, akkor teljesen máshogy fogunk rátok nézni. Úgy gondolom, nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között. Mi odafigyelünk arra, hogy mit mondunk és hogyan teljesítünk, ti viszont a saját munkátokban figyeljetek oda, hogy mit írtok, milyen formában és legyen rendes a fordítás.

Szoboszlaitól azt is megkérdezték, hogy csapatkapitányként hogy látja a csapat esélyeit és helyzetét ebben a csoportban, valamint a hat újonc beilleszkedését.

Szerintem nem vagyunk kisgyerekek, pátyolgatni senkit nem kell, de úgy gondolom, hogy van egy olyan közösségünk, ahol bejönni nagyon könnyű, hisz mindenkit nagyon szeretettel várunk és próbálunk segíteni mindenkinek, az új játékosoknak. Úgyhogy ezt tőlük kell megkérdezni, hogy ezt valójában így is érzik-e, mert ez fontos visszaigazolás nekünk is. De úgy gondolom, hogy mindenki okkal van itt és remélhetőleg mindenki meg tudja mutatni magát, hogy tényleg itt a helye, és itt is akar ragadni, ez nem csak egy egyszeri alkalom, úgyhogy ezért mindenkinek meg kell tenni a maga dolgát. Holnapi mérkőzésre még nem tudok válaszolni, hisz még én sem tudom, hogy mi lesz a kezdő csapat. Úgyhogy ezt majd a következő úriembertől megkérdezné, aki jön. Szerintem vannak olyan játékosaink, akik régóta itt vannak a válogatottban és tudják maguktól, hogy nekik most elő kell lépni és olyan teljesítményre és karakterre van szükségünk, amit ők meg tudnak ugrani, és szükség is lesz rájuk. Hogy elvárás-e vagy cél, én úgy gondolom, hogy meccsre, meccsre kell tekinteni, és mindent beleadni. Én személy szerint fel szeretnék jutni, de szerintem mindenki fel szeretne jutni vissza az A-ba, úgyhogy ezért mindent meg fogunk tenni minden meccsen. És azt nem szabad elfelejteni, hogy azért elég jó válogatottak ellen fogunk játszani. De tényleg a maximumot ki fogjuk tenni a pályára minden egyes alkalommal. De ugyanúgy szurkolókra és mindenkire szükség lesz.

A magyar válogatott csapatkapitánya ezután az összevont válogatott időszakról is elmondta a személyes véleményét.

Hát nem vagyok szerintem olyan pozícióban, hogy megmondjam, hogy mi a jó, vagy mi a nem. Én személy szerint nekem nem szimpatikus annyira, hisz 12 nap alatt négy meccset kell játszanunk, ami még azoknak is sok szerintem, akik hozzá vannak szokva a három napozáshoz. És azért szerintem több olyan játékos van a keretünkben, aki nem biztos, hogy minden héten három napozik, úgyhogy ez egy jó szempont lesz ahhoz, hogy meglássuk, hogy milyen helyzetben vagyunk jelen pillanatban, ki milyen erőben van, és ki hogy tudja ezt a pályára utána kitenni, hisz’ beszélni könnyű, teljesíteni annál nehezebb.

Zárásként a keret összeszokottságáról kérdezték Szoboszlai Dominikot.

Ez nehéz, hisz itt is alig van időnk edzeni, úgyhogy próbálunk mindent a taktikai dolgokra fordítani. De szerintem ez naturálisan jön, hogy valakivel érzed-e jobban vagy kevésbé. Mindenkinek elő kell venni a legjobb énjét és úgy teljesíteni, hisz mindenkire szükség lesz. Négy meccsünk van. Lehet, hogy az első meccsen valaki nem lesz keretbe, lehet, hogy valaki másodikon kezdeni fog. Úgyhogy tényleg mindenkire szükség van egytől egyig.

fotó: MLSZ

A Magyarország – Ukrajna Nemzetek Ligája csoportmérkőzés ma este 20 óra 45 perckor kezdődik a Puskás Arénában.

Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.