Két nemzetközi kupában induló csapat, a Paks és a DVSC találkozott egymással szombaton este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport
A hajdúságiak számára jól indult az összecsapás, hiszen már az 5. percben megszerezték a vezetést: Guerrero bal oldali beadását követően a Egri Imre fejelte vissza a labdát középre, majd a korábbi paksi játékos, Szendrei Ákos négy méterről, Szabó János mellől bólintott a hálóba. (0-1)
A 8. percben Pető Milán 17 méterről, jobbról próbálkozott egy lövéssel, amelyet magabiztosan megfogott Andreev. Három perccel később Dzsudzsák Balázs bal oldali szögletét követően Boskovic az ötös rövid sarkáról jócskán a kapu fölé csúsztatott. A 12. percben két paksi lehetőség következett, előbb Pető passzát követően Szalai József hét méterről lőtt, de Andreev leért a jobb alsó sarokhoz és védett, majd Dénes Vilmos veszített labdát a saját térfelén, amelyet követően Papp Kristóf lőtt 21 méterről, ám ezt már könnyedén fogta a vendégek portása.
A 22. percben megduplázta az előnyét a DVSC: egy Boskovic-féle labdaszerzés utáni gyors kontratámadás végén Dénes tálalt Szendrei elé, aki hét méterről magabiztosan a kapuba lőtt. (0-2)
Két minutummal később érkezett a tolnaiak szépítő találata: Pető passzolt Haraszti Zsolthoz, aki éles szögből ragasztotta fel a labdát a rövid felső sarokba. (1-2)
A szépítést követően nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében a paksiak, előbb Pető passzát követően Haraszti lőtt a kapussal szemben állva 16-ról, de Andreev hárított, majd nem sokkal később egy szögletet követően Papp fejelt a léc fölé. A 37. percben Horváth Kevin próbálkozását védte Andreev, majd Pető 19 méteres próbálkozásánál kellett bravúrt bemutatnia a bolgár kapusnak.
A 39. percben újra kétgólosra nőtt a Loki előnye: egy paksi védelmi hibát követően Patai Dávid passzolt Guerrero elé, aki 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. (1-3)
A játékrész végén még két hazai lehetőséget jegyezhettünk fel, előbb Papp közeli lövését hárította Andreev, majd Pető beadását követően Szalai tudta szorongatott helyzetben kapura húzni a labdát, ám a vendégek kapusa könnyedén felszedte a labdát, így 3-1-s debreceni vezetéssel mehettek pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport
A fordulás után a Paks nagy energiákat mozgósított a felzárkózásért, és szinte kapujához szegezte a debrecenieket. Előbb Windecker József közeli fejesét fogta Andreev, majd Haraszti 17 méterről emelt a kapu fölé. Az 56. minutumban Pető lőtt 24-ről a kapu fölé, méghozzá jócskán, majd néhány másodperccel később Győrfi jobb oldali beadása után Szalai hét méterről a jobb felső sarok fölé lőtt, ezt köveőten pedig Lapu Andor 22 méteres bombáját blokkolta Szakál Dénes.
A 66. percben Haraszti pontos beadását Papp fejelte kapura, ám Andreev kitolta a labdát. Két perccel később Lapu bal oldali veszélyes beadásánál volt résen ismét a debreceni csapat bolgár hálóőre. Négy perccel később a túloldalt Baldoni 15 méteres lapos lövését Kovácsik Ádám bravúrral kitolta a bal alsó sarok elől. A 72. percben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés: Dénes Vilmos jobb oldali, lapos centerezésénél Vas Gábor szerencsétlenül ért a labdába, és két méterről a saját kapujába passzolt – öngól. (1-4)
A 81. percben közelebb zárkózott az ellenfeléhez a Paks: Győrfi Milán balról érkező, pontos beadását Tóth Barna kereste, a hazaiak támadója pedig Lang Ádámot megelőzve, öt méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát. (2-4)
Két percre rá jöhetett volna a debreceni válasz is, de Guerrero bal oldali szöglete után Lang fejesét csak elütni tudta a paksiak kapusa, majd a kipattanót Szakál bólintotta kapura az ötös jobb sarkáról, Papp azonban tisztázni tudott. A 87. percben Adinany ziccerét kellett bravúrral hárítania Kovácsiknak.
A hosszabbításban akár mindkét csapat szerezhetett volna még további gólt, gólokat, előbb Adinany fejelt a kapu fölé egy Guerrero-féle szögletet követően, majd a túloldalon Haraszti 22 méterről a kapu mellé helyezett. A 98. percben Simut beadása után Tóth Barna fejelt a kapuba, de már ezt lesről tette, így érvénytelenítették a találatot. Újabb gólt már nem született, de a kilátogató nézők nem unatkozhattak, hiszen egy rendkívül lüktető, hatgólos mérkőzésen nyert a DVSC csapata a Pakssal szemben.
OTP Bank Liga NB1
7. forduló
Paksi FC – Debreceni VSC 2-4 (1-3)
Paks, Fehérvári úti Stadion. 2781 néző
Vezette: Káprály Mihály (Szécsényi István, Becséri Gergely)
Paks: Kovácsik – Győrfi, Vas G., Belényesi (Tóth B., 46.), Szabó J., Lapu (Simut, 75.) – Pető M., Papp K., Horváth K. (Windecker, 46.), Haraszti Zs. – Szalai J. (Galambos, 75.)
Vezetőedző: Bognár György
DVSC: Andreev (Erdélyi, 76.) – Tercza, Szakál, Lang, Guerrero – Patai (Sergi Samper, 68.), Boskovic – Egri (Baldoni, 68.), Dzsudzsák (Sain, 54.), Dénes V. – Szendrei Á. (Adinany, 68.)
Vezetőedző: Gert Remmel
Gólszerzők: Haraszti Zs. (24. perc), Tóth B. (81. perc) illetve Szendrei Á. (6. perc, 22. perc), Guerrero (39. perc), Vas G. (71. perc – öngól)
Be the first to comment