HIVATALOS: Skribek Alen a Neftci Baku csapatában folytatja a pályafutását

Az azeri élvonalbeli bajnokságban szereplő Neftci Baku csapata kedden a hivatalos oldalán tudatta, hogy leigazolta az OTP Bank Liga NB1-ben érdekelt Zalaegerszeg csapatától a 25 esztendős támadót, Skribek Alent. A magyar futballista egy 2+1 éves szerződést írt alá a bakui egyletnél, ahol már a hétvége folyamán bemutatkozhat. Egybehangzó sajtóhírek szerint az azeri klub 900 ezer eurót fizetett a ZTE-nek a Skribek játékjogáért.

fotó: Neftci Baku

Köszönöm a sok-sok támogatást a szurkolóknak, akik mindig kiálltak a csapat mellett. Úgy érzem, ez az átigazolás előrelépést jelent számomra, és azért dolgoztam, hogy egy magasabb szintre lépjek. Úgy gondolom, ez a klub szempontjából is egyfajta visszaigazolás lehet. A ZTE FC-nél kirajzolódott egy színtiszta elképzelés, és a sok munka hosszú távon is kifizetődik majd. Hiányozni fognak a szurkolók, hiszen nagy örömmel tértem vissza Zalaegerszegre, és nagyon hálás vagyok mindenkinek. – búcsúzott a ZTE hivatalos oldalán Skribek Alen.

A Ferencvárosban és a Puskás Akadémiában is nevelkedő korábbi U21-es válogatott szélső támadó 2021 nyarán igazolt először Zalaegerszegre, majd 2025 nyarán visszatért a zalaiakhoz, de közte a 2023/2024-es idény végén megnyerte a MOL Magyar Kupát a Paksi FC csapatával.

2025 nyarán abszolút alapemberként és vezérként vitte a hátán a ZTE-t, hiszen az előző, 2025/2026-os bajnoki kiírásban 34 tétmérkőzésen 11 gólt szerzett és kiosztott 6 gólpasszt is, amivel a klub legeredményesebb játékosa volt a szezonban. Pályafutása során eddig 131 NB1-es meccsen 22 gólt és 19 gólpasszt jegyzett, most pedig légiósként próbálhatja ki magát, méghozzá a 9x-es azeri bajnoknál.

fotó: Nemzeti Sport

Nem Skribek Alen lesz az egyetlen magyar és korábbi zalaegerszegi játékos az azeri első osztályú bajnokságban, ugyanis a ZTE már egy másik játékosát is Azerbajdzsánba értékesítette, hiszen Várkonyi Bence a ligarivális Qarabaghoz igazolt idén nyáron.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.