Jacob Neestrup: A Paks az elmúlt években rendszeresen szerepelt a nemzetközi selejtezőkben, így értékes tapasztalatokkal rendelkezik, nem lesz könnyű dolgunk

Az előző szezon bajnoki bronzérmese, a Paksi FC is megkezdi a szereplését a nemzetközi kupaporondon. A tolnaiakkal nem volt ott a fortuna keze a sorsolás alkalmával, hiszen a Konferencia-Liga második selejtezőkörében a görög labdarúgás egyik nagyágyújával, a Panathinaikos ellen mérkőznek meg. A párharc első mérkőzését Pakson rendezik meg, ahol a Bognár György együttese nem feltartott kézzel szeretne pályára lépni a nagy nevű ellenféllel szemben.

fotó: TEOL

A görög együttes már szerdán megérkezett Magyarországra, ahol bejárták a helyszínt, valamint sajtótájékoztatót tartottak is tartottak.

Jacob Neestrup, a Panathinaikos vezetőedzője maximális tisztelettel beszélt a Paks csapatáról.

A sorsolás a Paksot jelölte ki ellenfelünknek. Olyan csapatról van szó, amely az elmúlt években rendszeresen szerepelt a nemzetközi selejtezőkben, így értékes tapasztalatokkal rendelkezik. Mi azonban mindig kizárólag a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, és minden ellenfelünket a kellő tisztelettel kezeljük, ez most sincs másképp. A Paks keretében sok rutinos, harminc év körüli labdarúgó szerepel, ráadásul a játékosok hosszú ideje együtt futballoznak, ami rendkívül szervezetté és összeszokottá teszi őket. Tisztában vagyunk az erősségeikkel, ugyanakkor a saját céljainkból sem engedünk. Egyetlen feladatunk van: olyan teljesítményt szeretnénk nyújtani, amellyel előnyt tudunk szerezni ebben az oda-visszavágós párharcban. A főtábláról még korai beszélni, hiszen hosszú út áll előttünk. Most kizárólag a holnapi mérkőzésre összpontosítunk. Nagyon elégedett vagyok a játékosok felkészülési időszakban elvégzett munkájával, ahogyan a szakmai stáb hozzáállásával és elkötelezettségével is. Úgy érzem, mindenki megtette a maga részét azért, hogy a lehető legjobb állapotban kezdhessük meg az új idényt. A külső körülményekkel nem foglalkozunk. Az időjárás kedvezőnek ígérkezik, és semmi sem vonhatja el a figyelmünket a feladatunkról. Az európai kupaporondon minden ellenfél komoly kihívást jelent, ezt pontosan tudjuk. Jó fizikai és mentális állapotban várjuk a találkozót – rajtunk a sor, hogy mindezt a pályán is bizonyítsuk. Megvan bennünk a hit és az önbizalom ahhoz, hogy sikeresen kezdjük meg az új szezont itt, Magyarországon.

fotó: Paksi FC

Adam Cerin, a Panathinaikos szlovén középpályása bízik abban, hogy az elvégzett munka meghozza majd a gyümölcsét és sikerrel tudják venni az első akadályt az új idényben.

Végre megkezdődik a szezon, és véleményem szerint az elmúlt hetekben sikerült kialakítanunk azt a kapcsolatot a társakkal, amelyre a hosszú idény során építeni lehet. Mindannyiunk számára óriási felelősséget jelent ez a kihívás, ugyanakkor motivációt is ad. Hiszünk abban, hogy a közösen elvégzett munka meghozza az eredményét. A csapatnál ugyan edzőváltás történt, azonban úgy érzem, ez pozitív hatással történt. A felkészülés során mindenki maximális odaadással dolgozott, maradéktalanul végrehajtottuk a szakmai stáb elképzeléseit, és az egész csapat nevében mondhatom, hogy kemény, fegyelmezett munkát végeztünk. Természetesen komoly célokat tűztünk ki magunk elé, de tisztában vagyunk vele, hogy ezeket csak lépésről lépésre lehet elérni. A Paks elleni mérkőzés ennek az útnak az első állomása. A szezon most kezdődik igazán, szeretnénk sikerrel venni az első akadályt.

A Pana az előző idényben a 4. helyen zárt a görög élvonalbeli bajnokságban, a Görög Kupában egészen az elődöntőig meneteltek, míg az Európa-Ligában a nyolcaddöntőig jutottak, ahol a spanyol Real Betis búcsúztatta őket 4-1-s összesítéssel.

A Paksi FC – Panathinaikos FC Konferencia-Liga selejtező mérkőzés ma este 20:00-kor kezdődik a paksi Fehérvári úti Stadionban. Amennyiben az atomvárosiak sikerrel veszik ezt a párharcot, akkor a a szlovák Spartak Trnava és a bolgár CSZKA 1948 Sofia párharcának győztese következne számukra a harmadik körben.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.