Folytatja kerete megerősítését az NB III-as szezonra készülő együttes: a klub hivatalosan is bejelentette Papp Ferenc szerződtetését.
A rutinos belső védő a Termálfürdő FC Tiszaújvárostól érkezik, ahol az elmúlt években meghatározó teljesítményt nyújtott az NB III-ban. Pályafutása során az NB II-ben is szerzett tapasztalatot, így komoly rutinnal csatlakozik új csapatához.
Papp Ferenc elmondta, a klub egyértelmű céljai és a vezetők bizalma is fontos szerepet játszott abban, hogy elfogadta az ajánlatot.
„Egyértelmű célt látok a klubnál, ami egy stabil harmadosztályú szereplés elérése és egy erre alkalmas csapat kialakítása. A beszélgetések során azt éreztem, hogy számítanak rám és szeretnének a csapat részévé tenni.”
Az új szerzemény hozzátette, szeretné tapasztalatával segíteni a csapatot, és stabil teljesítménnyel hozzájárulni egy sikeres NB III-as idényhez.
A klub közleménye szerint Papp Ferenc érkezése fontos lépés lehet a védelem megerősítésében, és rutinjával, valamint több osztályban szerzett tapasztalatával komoly erősítést jelenthet az újonc együttes számára.
Mátészalka – Tiszafüred összecsapást is rendeztek múlthét vasárnap a labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjának 12. fordulójában. A szalkaiak éppen egy edzőváltáson vannak túl, amelynek az első pozitív hatásai már jelentkeztek az előző fordulóban, hiszen Egerben egy [tovább]
A Mátészalkai MTK Labdarúgó Szakosztály nyilvánosságra hozta a 2026/27-es szezonban dolgozó szakmai stáb összetételét. Az NB III-as bajnokságra készülő együttesnél továbbra is Boér Gábor irányítja a szakmai munkát. A klub korábban már bejelentette, hogy Boér [tovább]
To provide the best experiences, we use technologies like cookies to store and/or access device information. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Functional
Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statistics
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Be the first to comment