Hátrányból fordítva nyert szlovák ellenfelével szemben a Paks

Lejátszotta harmadik nyári felkészülési mérkőzését a Konferencia-Liga selejtezőjére készülő Paksi FC csapata. A NB1-ben szereplő tolnaiak a szlovák élvonalban érdekelt KFC Komarno (Komárom) ellen lépett pályára, méghozzá hazai környezetben, a Fehérvári úti Stadion mellett található edzőpályán.

fotó: Paksi FC

A lila mezben pályára lépő vendégek szerezték meg a vezetést a 10. percben, miután Vojtko maradt üresen egy szögletet követően, és könnyen a kapuba gurított. A 26. minutumban egyenlítettek az atomvárosiak, Hahn János lövését ugyan bravúrral hárította a vendégek kapusa, de a kipattanót Szalai József fejelte a hálóba. Pár perccel később átvette a vezetést a Paks, Pető Milán egy 20 méterről szabadrúgás után volt eredményes, így 2-1-s paksi előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőben ott folytatta Bognár György legénysége, ahol az elsőben abbahagyta, a 60. percben Windecker József indult meg a jobb oldalon, majd egy beadást követően Tóth Barna fejelt a kapuba. A 85. percben ismét Windecker passzolt Tóth Barnához, aki egy újabb fejesgólt szerzett, beállítva ezzel a 4-1-s végeredményt.

A paksiak győzelmét beárnyékolja Bévárdi Zsombor térdsérülése. A klub közleményéből kiderült, hogy a 27 esztendős szélső az első félidő vége előtt maradt a földön, amikor is jobb térdében érzett komoly fájdalmat. A pontos diagnózisról csak hétfőn ad bővebb tájékoztatást a Paksi FC.


Felkészülési mérkőzés

Paksi FC – KFC Komarno (szlovák) 4-1 (2-1)

Paks

Paks, I. félidő: Kovácsik – Bévárdi, Lenzsér, Vas, Vécsei, Zeke – Horváth K., Papp K., Pető M. – Hahn, Szalai J.

Paks, II. félidő: Kovácsik – Szendrei Á., Szekszárdi, Szabó J., Debreceni, Silye – Windecker, Balogh B., Haraszti Zs. – Böde, Tóth B.
Vezetőedző: Bognár György

Komarno, I. félidő: Dlubác, Smehyl, Vojtko, Pillár, Simko, Palán, Zák, Pastorek, Bayemi, Ganbayar, Ivanics

Komarno, II. félidő: Gyurákovics, Krcik, Kiss, Spiriak, Lakatos, Tamás, Domonkos, Major, Kmeto, Mitring, Druga
Vezetőedző: Czibor Norbert

Gólszerzők: Szalai J. (26. perc), Pető M. (28. perc), Tóth B. (60. perc, 85. perc) illetve Vojtko (10. perc)


Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.