HIVATALOS: Umathum Ádám az ETO első nyári igazolása

Még csak néhány napja ért véget a Fizz Liga NB1 2025/2026-os szezonja, de már megvan a frissen bajnok ETO FC első nyári igazolása. A győri klub péntek délután a hivatalos honlapján keresztül jelentette be, hogy leigazolta a Puskás Akadémia korosztályos válogatott belső védőjét, Umathum Ádámot.

fotó: ETO FC

,,Az őszi idény vége felé hallottam először az ETO érdeklődéséről, nem meglepő, ha ezek után a menedzseremmel együtt igyekeztünk minél előbb pontot tenni az átigazolás végére. Az érzelmi és a szakmai okok egyaránt szerepet játszottak abban, hogy Győrbe szerződtem, korábban négy évet töltöttem a klub utánpótlásában, megszerettem az egyesületet és a várost is. Több akkori csapattársam a mai napig itt játszik, végig tartottuk a kapcsolatot, úgyhogy örömmel tértem haza. Nagyon tetszett az a projekt, amelyet a vezetők felvázoltak nekem, és anélkül, hogy túlságosan mélyen belemennék a részletekbe, ha megnézzük, hogy az elmúlt két idényben milyen utat járt be a csapat, valamint, hogy egyéni szinten mennyit fejlődtek az itt futballozó játékosok, akkor nem kell sokáig magyaráznom, hogy miért döntöttünk a menedzseremmel az ETO mellett. Egy ideje már tudtam, hogy itt folytatom, úgyhogy a bajnoki versenyfutást is ezen a szemüvegen keresztül figyeltem. A győri drukkerekhez hasonlóan nekem is óriási örömet jelentett a bajnoki cím elhódítása, ám a bajnokcsapatban futballozni nagy kihívás és egyben nagy felelősség is. Szeretnék minél előbb beilleszkedni a csapatba, ezután pedig minél stabilabb játékkal szeretném segíteni az együttest, valamint gyűjtögetni a játékperceket. A mutatott játékban és az eredményességben egyaránt szeretnénk tartani a szintet, és mind a hazai, mind a nemzetközi porondon szeretnénk bajnokcsapathoz méltóan szerepelni. Bízom benne, hogy a következő idényben is rengeteg felejthetetlen pillanattal ajándékozzuk majd meg a szurkolóinkat.”fogalmazott a győri klubhonlapnak adott interjújában Umathum Ádám.

A 2006-os születésű Umathum Ádám pályafutását Mosonmagyaróváron kezdte, majd 2018-ban az ETO akadémiájára került, így jól ismeri a győri közeget. Az utánpótlásban 2022-ig szerepelt a klubnál, ezt követően a Puskás Akadémiához igazolt.

Felcsúton a hazai mellett nemzetközi tapasztalatot is szerzett, hiszen három idényben szerepelt az Ifjúsági Bajnokok Ligájában, a 2024/2025-ös szezonban pedig gólt is szerzett a sorozatban. Az NB1-ben egyelőre még nem debütált, ugyanakkor a másodosztályban, az Aqvital FC Csákvár játékosaként már rendszeres játéklehetőséghez jutott. A mostani idényben 26 bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett. A 190 centiméter magas belső védő így több év után tér vissza Győrbe, de ezúttal már teljesen más ambíciókkal.

Be the first to comment

Leave a Reply