Molnár vezérletével nyerte meg edzőmeccsét az MTK II.

Felkészülési mérkőzés

MTK Budapest II. – Szegedi VSE 2-1 (2-0)

Gólszerző: Molnár (16.), Zubor (42.), illetve Amariutei (77.)

MTK Budapest II.: Szolár – Laveczky, Freyer, Béres, Csányi – Jádi, Nógrádi – Ebot, Zubor, Molnár – Onder

Cserék: Velicskó, Csikós, Kákonyi, Lépő, Farkas

Szegedi VSE: Zelman – Rádai, Farkas, Mezei, Kormányos, Lévai, Kelemen, Tóth, Kéri, Amariutei, Papp

Cserék: Albert, Benyó

Az MTK Budapest II. 2–1-re legyőzte a Szegedi VSE együttesét szombaton, a tavaszi idény előtti második felkészülési mérkőzésén.

A hazaiak már az első félidőben eldönthették volna a találkozót: Molnár a 16. percben kapusindítás után emelt a hálóba, majd a játékrész hajrájában Zubor duplázta meg az előnyt. A Szeged a második félidőben több helyzetet is kidolgozott, az MTK II. pedig büntetőt hibázott, végül Amariutei a 77. percben szépített, de az egyenlítés már nem jött össze.

Az MTK II. összességében mezőnyfölényben futballozott, a hajrában azonban meg kellett dolgoznia a győzelem megtartásáért.

Forrás/fotó: MTK Budapest

Be the first to comment

Leave a Reply