NK: Íme a 3. forduló programja
A héten már a 3. fordulót rendezik a nemzetközi kupákban. A Ferencvárosra a bolgár Ludogorets, a Győrre a svéd AIK, míg a Paksra az ukrán Zhytomyr vár a fordulóban. Az FTC-re a BL vagy az [tovább]
A héten már a 3. fordulót rendezik a nemzetközi kupákban. A Ferencvárosra a bolgár Ludogorets, a Győrre a svéd AIK, míg a Paksra az ukrán Zhytomyr vár a fordulóban. Az FTC-re a BL vagy az [tovább]
A Fizz Liga NB1-ben szereplő DVSC hétfőn délután hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtették a szlovén első osztályú NK Maribor magyar szélső támadóját, Komáromi Györgyöt. A 23 esztendős, korábbi utánpótlás válogatott futballista egy évnyi légióskodást követően [tovább]
A Fizz Liga NB1-ben szereplő Zalaegerszegi TE hétfőn a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvették a brazil negyedosztályú Nova Iguacu-RJ fiatal balszélsőjét, Maxsuell Alegriát. A zalai klub közleményéből az is kiderült, hogy a 21 esztendős, [tovább]
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszott az Újpest, mégis 1–1-es döntetlent ért el az ETO FC Győr vendégeként a Fizz Liga 2. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A találkozón mindkét csapat megőrizte veretlenségét, de a lila-fehérek kapusa, [tovább]
A 2024/2025-ös szezon legnagyobb felfedezettje egyértelműen az NB1-es Ferencvárosi TC 19 esztendős középpályása, Tóth Alex lett. Az ifjú futballistával nagyot fordult a világ, hiszen az előző kiírás első felében jobbára a másodosztályú Soroksárban futballozott, majd [tovább]
A Puskás Akadémia hátrányból fordítva, 3–2-re legyőzte a meccset tíz emberrel befejező Nyíregyházát a Fizz Liga 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A felcsútiak a hajrában három perc alatt fordították meg a találkozót, és továbbra is százszázalékosak [tovább]
A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC lehengerlő játékkal, 5–1-re győzte le az újonc Kisvárdát a Fizz Liga 2. fordulójának vasárnapi játéknapján. Bognár György együttese már az első félidőben eldöntötte a találkozót, és magabiztos sikerrel hangolt a [tovább]
2025.08.01. (péntek) 20:00 óra DVSC – MTK BUDAPEST 1-0 Mérkőzés adatlap 2025.08.02. (szombat) 17:45 óra DVTK – ZTE FC 2-2 Mérkőzés adatlap 2025.08.02. (szombat) 20:15 óra FERENCVÁROSI TC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 3-0 Mérkőzés adatlap [tovább]
A Fizz Liga NB1-es ETO FC csapata vasárnap délelőtt a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtették az ukrán élvonalbeli bajnokságban szereplő Kolos Kovalivka 26 esztendős román jobbhátvédjét, Stefan Vladoiut. A korábbi U21-es román válogatott játékos [tovább]
Copyright © hunfoci.hu