Szlovák ellenfél ellen ikszelt a Honvéd

A Ruzomberok kapusa tizenegyesével lett 1-1 a mérkőzés végeredménye.

A szlovák Ruzemberokot fogadta a Honvéd egy hét alatt harmadik edzőmeccsén. Az első félidő során mindkét csapat meglehetősen passzív volt, a Honvéd azonban egy szögletet követően Csuhai révén vezetést szerzett. A második élidőben több alapemberét is pályára küldte Martin Masaryk, a következő fólt azonban így is a szlovákok szerezték, kapusuk büntetőből volt eredményes. A Honvédnál a kulcsjátékosok mellett két fiatal, Kovács Míra és Bagdi Míra is pályára lépett a második félidőben. A kispestiek következő mérkőzése a St. Mihály elleni február 9-i találkozó lesz.

Budapest Honvéd FC–MFK Ruzomberok (szlovák) 1-1 (1-0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Budapest Honvéd FC: Széchenyi, Katona, Nagy, Váradi, Hortobágyi, Szabó, Végh, Matos, Csuhai, Kós, Kovács.
Cserék: Schildkraut, Kurkutovic, Sipőcz, Gabona, Hrelja, Thalita, Bagdi
Vezetőedző: Martin Masaryk
Gólszerzők: Csuhai (31.), ill. Cervikova (61.)