Margret Kratz értékelte az NL-rájátszás sorsolását

Mint ismert női válogatottunk a frissen létrehozott Női Nemzetek Ligájának B-divíziójában csoportjának második helyén végzett, így rájátszásra tettek szert a mieink. A sorsolás nem igazán kedvezett nekünk, egy pokolian nehéz párharc vár a nemzeti csapatra Belgium ellen jövő februárban. A tét az A-divízióba való feljutás, ami ha sikerülne, igen nagy bravúr lenne, hiszen a világelitben szerepelhetnének a mieink.
A magyar válogatott ellenfele az a Belgium lesz, amely a nyár végén még 18. volt a világranglistán, míg a mienk ekkor a 42. helyen álltak. Nem lesz könnyű dolga Margret Kratz tanítványainak, de ha sikerül azt a játékot hozni, mint a szintén jó erőkből álló Írország ellen, akkor nem lehet probléma.

Margret Kratz a női válogatott szövetségi kapitánya így értékelte a hétfői sorsolást:Szinte mindegy volt, melyik csapatot kapjuk a négy csoportharmadik közül, hiszen mind a négy válogatott nagyon erős. A svéd és a norvég együttes talán kicsit kiemelkedett közülük, hiszen ők hosszú ideje a világ közvetlen élvonalába tartoznak, nagyobb nemzetközi rutinra tettek szert, ezért nem baj, hogy elkerültük őket, de a belgáknak is nagyon jó csapatuk van, amely több kiemelkedő eredményt is elért az utóbbi időszakban. Két nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de bízom benne, hogy helytállunk, és jó eredményekkel zárjuk a párharcot ” -mondta a német szakember az MLSZ-nek adott interjújában.

Kép: NSO/Földi Imre