Fotó: www.mlsz.hu
Vasárnaptól Telkiben edzőtáborozik a magyar női labdarúgó-válogatott az első alkalommal sorra kerülő őszi Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében. Két nemzetközi mérkőzés is szerepel a programban.
Margret Kratz szövetségi kapitány ezúttal is jelölt újoncot a keretbe, a Wimbledon 19 éves támadója, Siber Glória személyében. Rajta kívül további kilenc külföldön játszó játékos kapott meghívót, és lesz egy nagy visszatérője is a csapatnak, ugyanis ismét ott van a keretben a 94-szeres válogatott kapus, Szőcs Réka.
A Nemzetek Ligájára való felkészülés során Görögország és Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a válogatott. Jövő szerdán 19.30 órától a Bozsik Arénában a görög csapattal mérkőzik meg a nemzeti tizenegy, majd július 18-án 20.15-től Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban – közölte a magyar szövetség honlapja.
„Hasonló képességű csapatokkal találkozunk a következő összecsapásokon, ezúttal is szeretnék minél több játékosnak lehetőséget adni. Az edzőtábor után tisztul majd a kép, hogy milyen végső összeállításban vágunk neki a Nemzetek Ligájának. Remélem, hogy a lányok motiváltak lesznek, s jó mentalitással készülnek fel a tétmérkőzésekre, és hasonló mentalitással dolgoznak majd, mint a legutóbbi edzőtáborban” – nyilatkozta a szövetségi kapitány.
Forrás: www.mti.hu