Malesevic duplája döntött Szegeden

A hosszabbításban nyerte meg a mérkőzést a St. Mihály.

Az első félidő a tizenegyesekről szólt, a 19. percben a Szekszárd jutott büntetőhöz miután Sajti kézzel ért a labdához, Vári kísérletét azonban Krstovic hárította. Tíz perc múlva a játékvezető a másik oldalon is a meszes pontra mutatott, Jáhn kaszálta el Petrovicot, a tizenegyest pedig Malesevic értékesítette. A második félidő derekán Némethről pattant a labda saját kapujába, így a szegedieknek újra támadásba kellett lendülniük a három pontért. Bár a Szekszárd is átvehette volna a vezetést, a 93. percben 16 méterről Malesevic volt eredményes. A vendégek trénere a bírói ítéletekkel korántsem értett egyet, ennek a mérkőzés végeztével hangot is adott, jutalma pedig ezért egy piros lap volt.

KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Szekszárdi WFC 2-1 (1-0). Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette, Molnár-Sáska Zsófia Eszter.

Szent Mihály: Krstovic –  Ónodi, Sajti (Bozóki, 46.,) Németh P. - Szabó D. (Horváth L., 75.), Simonovic (Farkas N., 75.), Koszo, Malesevic, Nagy L. - Petrovic, Sovány (Micic, 87.). Vezetőedző: Hadár Attila.

Szekszárd: Török – Jáhn, Bartalis, Zahár (Garabecz, 66.), Acsádi, Schell, Kovács Zs., Vári, Stevanovic, Nagy-Cseke, Taylor. Vezetőedző: Micskó Márk.

Gólszerzők: S. Malesevic (11-esből, 29., 93.), illetve B. Taylor (65.)

Kép forrása: sztm.hu