Hivatalos: Vágó Fanny az MTK-ba igazol

A magyar válogatott gólrekordere, Vágó Fanny egy szezon után visszatér Magyarországra.

Ahogy azt korábban megszellőztettük, Vágó Fanny, a magyar női labdarúgás ikonja az MTK-ba igazol a szerb Subotica csapatából. A magyar válogatott rekordere korábban is játszott már a fővárosi együttesben, 2009-től egészen a 2013-as év végéig. 2012-ben az MTK színeiben lett az év játékosa, a kék-fehérekkel összesen emelhette magasba a bajnoki trófeát. Vágó Fanny nemcsak 74 szerzett góljával rekorder a válogatottban, hanem 146 címeres mezben lejátszott mérkőzésével is. Vágó leigazolását követően a szakág vezetője, Pinczi Anita is nyilatkozott:

Nagy öröm és elismerés számunkra, hogy egy ilyen kaliberű játékos csatlakozott hozzánk. Klubunkban folyó munka elismerése, hogy úgy döntött náluk folytatja pályafutását. Fanni érdemeit szerintem senkinek sem kell bemutatni, egyértelműen komoly erősítés a támadó szekcióban. A 2023/2024-es szezonban sikerült előrébb lépnünk mind játékban, mind eredményekben. Idén még nagyobb célokat tűztünk ki a csapattal. Fanni, rutinjával és játékintelligenciájával hatalmas segítség lesz fiatal játékosainknak, hogy még többet tudjanak fejlődni. Győztes mentalitásával és gólerős játékával pedig közösen érhetjük el a kitűzött céljainkat.

Kép forrása: mtkhungaria.hu