Győri siker a BL-induló ellen

Az osztrák bajnokság második helyzettje ellen aratott 3-1-es győzelmet az ETO FC Győr.

A First Vienna csapata ellen kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorát a Győr. A Rába-parti együttes sérültjei ellenére aratott könnyed sikert. Az ETO-ból ugyanis ezúttal hiányzott Bíró, Borók, Nagy F., Frajtovic, Süle, Vida és Vachter is.

A Győr már az első percekben kezébe vette az irányítást és a nyolcadik percben White lőtt ziccerben kapufát. A magyar fölény ettől függetlenül gyorsan megmutatkozott az eredményjelzőn is, egy szabadrúgást követő kavarodást Kocsán reagált le a legjobban és juttatta előnyhöz csapatát. A 31. percben már kettővel vezetett a Győr, Kovács szabadrúgása nem sikerült jól, azonban a sorfalról lepattanó labdát a kapuba bombázta, 2-0. Az osztrák alakulat azonban még a szünetet megelőzően szépített, a bécsiek a védelem rövidzárlatát kihasználva találtak be Németh révén.

A második félidőben is folytatódott a hazai dominancia, Savanya pazar szólója után White állította vissza a két gólos győri vezetést. Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így a BL-induló First Vienna ellen aratott meggyőző győzelmet az ETO. Egy ilyen első mérkőzés után nem meglepő, hogy a zöld-fehérek vezetőedzője, Dörnyei Balázs is elégedetten nyilatkozott:

Elsőre nem volt rossz, sőt minden pályára lépett játékosom hozzáállásával elégedett voltam. Megnézhettük ma élesben a próbajátékosokat is, akikről tisztább képet kaphattunk. Jövő héten a szlovén bajnok Mura otthonában lépünk pályára, s remélhetően, egy kicsit bővebb kerettel tudunk majd szerepelni.

Kép forrása: eto.hu