Győzelemmel hangolt a Fradi elleni kupameccsre az ETO.

A mai nap már csak ilyen, kellemetlen körülmények között, elázva, tócsákkal tartkított pályán kellett a St. Mihálynak vendégszerepelnie Győrött. Nem is ízlett ez a vendégeknek, már szűk negyed óra elteltével vezetett az ETO, Savanya találta meg a védők mögött Sülét, aki a kiváló labdalevétel után emelte a hálóba. A félidő végén újra Süle talált a kapuba, ezúttal Kovács szögletét csúsztatta a kapuba. A második játékrészben jött a következő ETO-gól, White beadását Vachter lőtte a kapuba. Ezt követően előbb White szerzett maga is gólt, majd Savanya is betalált egy kavarodást követően. Sajnos nem lehetett maradéktalanul boldog a győri tábor a mérkőzés végén, ugyanis Kükedi Laura súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.
ETO FC Győr – KÉSZ-St. Mihály-Szeged 5-0 (2-0). Győr, ETO Stadion, vezette: Ódor Ádám Csaba (Dévai Vanessza, Markó Máté)
ETO: Bíró – Öreg, Nagy F., Kovács L., Horváthová, Suppo, Abambila, Süle, Savanya, White, Vachter. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
Szent Mihály: Bokros – Marjanovic (Kuntzl, 86.), Ónodi, Kránicz, Sajti, Boricic (Bagi, 78.), Simonovic, Malesevic, Farkas N. (Juhász E., 78.), Nagy L. (Sovány, 65.), Szabó D. (Horváth L., 86.). Vezetőedző: Major László.
Gólszerzők: Süle D. (2), Vachter, K. White, Savanya Cs.