A női mezőnyből toronymagasan kiemelkedő FTC az ETO-t követően a bajnokság tavaszi első fordulójában az MTK-t sem tudta legyőzni. Hiába kerültek az első negyedórát követően előnybe a ferencvárosiak, Zágor révén az MTK egyenlíteni tudott. Az eredménynek leginkább a győri lányok örülhetnek, hiszen így 1 pontra megközelítették a Fradit.

Simple Női Liga NB I, 13. forduló
FTC-Telekom – MTK Budapest 1-1 (1-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. Vezette: Molnár Réka (Topálszki, Szabó)
FTC-Telekom: Kostic – Hubbard (Stanovic 82.), Csigi, Kovács, Bozsik (Ott 46.) – Csányi, Fenyvesi, Papp – Nagy (Gégény 36., majd Czellér 82.), Kubassova (Diószegi 68.), Edwards.
Vezetőedző: Albert Flórián
MTK Budapest: Varga – Legendás, Bokor, Palama, Pataki (Gávris (90+3.) – Farádi-Szabó, Barkóczi (Tenyei-Tóth 86.), Zágor (Voila 67.) – Mészáros, Siklér, Csuhai (Végh 90+3.).
Vezetőedző: Makrai László
Gólszerző: Nagy (16.), illetve Zágor (61.)
Sárga lap: Mészáros (64.), Voila (84.), Legendás (90.)
A https://www.mtkhungaria.hu/ tudósítása:
„A mérkőzés első helyzete a hazaiak előtt adódott, a 4. percben Csányi szabadrúgása után nem tudtunk felszabadítani, de Fenyvesi ismétlését Siklér ki tudta fejelni. A 10. percben Papp végzett el szabadrúgást 23 méterről, középről, Varga viszont biztos kézzel hárított.
A 16. percben egy jobb oldali szögletet követően Nagy Viktória elé pattant a labda, aki fordulás után közelről a kapuba lőtt (1-0).
A 21. percben Legendás nagyszerűen szerzett labdát az ellenfél térfelén, keresztlabdájáról centikkel maradt le Siklér. Egy percre rá Csuhai lőtt egy szép csel után, de Kostic hárított.
A 26. percben Csuhai lekészítését követően Zágor átlövése egy blokkról pattant szögletre, a sarokrúgást követően Siklér fejesét fogta a kapus. Négy perccel később Palama bólintotta kapura Mészáros szögletét, Kostic védett a jobb saroknál.
A 32. perben Farádi-Szabó és Nagy fejelt össze a térfelünk közepén, az ápolás után pár perccel a hazai játékost le kellett cserélni.
A 36. percben Siklér passzolt a középen érkező Zágor elé, játékosunk és a hazai védő találkozása után a kapu mellé csorgott a labda.
Az első félidő ráadásában Farádi-Szabó indítását Csuhai hosszan vette át, a kilépő kapus így felszedte a labdát.
A fordulást követően három perccel Barkóczi készítette le Farádi-Szabó elé, ő viszont fölé tekert. Az 56. percben Csányi távoli próbálkozását Varga szögletre ütötte.
A 61. percben Csuhai centerezett a jobbról, a röviden Siklér bele tudott csúsztatni, az érkező Zágor Bernadett pedig hálóba sodorta a labdát (1-1).
A 72. perben Edwards lőtt középről, 25 méterről, Varga védte a középre tartó labdát, majd két perccel később Fenyvesi átlövését is fogta.
A 78. percben Barkóczi ugratta ki Legendást, aki ziccerben a kapusba lőtt. Két minutummal később Papp lapos szabadrúgását biztosan hárította Varga.”
