Albánia – Magyarország 1–1 (Női Nemzetek Ligája)

Albánia – Magyarország 1–1 (1–0)
Magyarország: 
Szőcs Réka – Németh Diána, Németh Hanna, Nagy Fanni (Palakovics Laura, 46.), Vida Boglárka (Nagy Virág, 74.) – Szabó Viktória (Vachter Fanni, 66.), Fenyvesi Evelin, Papp Luca, Zeller Dóra – Pápai Emőke (Siber Glória, 66.) – Kaján Zsanett

A magyar női labdarúgó-válogatott első csoportmérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott pénteken a házigazda albánokkal a Nemzetek Ligája B divíziójában.

    

A Margret Kratz vezette együttes a 27. percben hátrányba került, de a második félidőben, a 74. percben a ferencvárosi középpályás, Fenyvesi Evelin révén egyenlített, több gól pedig már nem esett.
    A magyar válogatott legutóbb 2016-ban, egy felkészülési meccsen találkozott az albánokkal, akkor 6-0-ra nyert.
    Az első alkalommal kiírt női Nemzetek Ligájában a magyar csapat az írekkel és az északírekkel van még egy csoportban, négy nap múlva pedig az íreket fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
    A gárda ezt követően októberben és december elején is két-két mérkőzést játszik. A csoport első helyezettje feljut az A divízióba, az utolsó pedig kiesik a C-be.

Forrás: https://valogatott.mlsz.hu/ www.mti.hu