A feljutók csatáját hozza a Simple Liga 7. fordulója – beharangozó

Közel egy hónap után játszik újra otthon az ETO, a Puskás Akadémia a Fradi bajszát szeretné meghúzni a Simple Női Liga 7. fordulójában.

PMFC – Budapest Honvéd (szombat, 13:00)

Szokatlan ez a futball, de a feljutók csatája messze nem kiesési rangadó a Simple Ligában. Az osztálylépést ugyanis jól ugrotta meg a Honvéd és a Pécs is, előbbi a hetedik, utóbbi pedig a tabella ötödik helyen tanyázik. Egy dolog azonban biztos, a Pécs védelme sokkal jobban zár, mint a Honvédé, ugyanis a kispestiek negatív gólkülönbséggel rendelkeznek. Mindkét csapatból kiemelhetünk egy-egy játékos, a hazaiaknál Belaya Valeryia a gólfelelős, míg a fővárosiaknál Csuhai Vivien viszi hátán a csapatot.

Tipp: 1-1

Soroksár – St. Mihály (szombat, 13:00)

Mindkét csapatnak égető szüksége van a három pontra, hiszen a Soroksár egy ponttal árválkodik az utolsó előtti helyen, a szegediek pedig nem szeretnének közelebb kerülni a kieső zónához. A vendégeknek nem lehetnek jó emlékei tavalyról, ugyanis a 3-3-as thriller mellet kikaptak a Soroksártól, ez ezúttal nem megengedhető, főleg úgy, hogy az előző hétvégen másodosztályú együttes ellen estek ki a kupában.

Tipp: 1-2

ETO FC Győr – Viktória (szombat, 14:00)

Egészen különböző formában várja a két nyugat-magyarországi alakulat a mérkőzést, a Viktória egy csúnya Fradi elleni vereségből, valamint egy Astra elleni kupakudarcból érkezik, míg a győriek jó formában, két kiütéses siker után készülnek az újabb megmérettetésre, végre, egy hónap után hazai pályán. Ha a tavalyi mérkőzésekből adódóan kellene tippelni, az ETO holnap délután három góllal nyerhetünk, az őszi események alapján Kocsán és Savanya főszereplésével.

Tipp: 4-0

DVTK – Astra (szombat, 14:00)

Mindkét csapat, mondhatni váratlanul, de győzelemből érkezik a találkozóra, mert míg a DVTK Soroksár elleni sikere benne volt a pakliban, addig az Astra komolyan borította a papírformát a Viktória ellen, azonban most azt is megtudhatjuk, pillanatnyi fellángolás volt a továbbjutás vagy valami új kezdete. Az előző szezon mérkőzéseiből nehéz mit lszűrni, mert a gól nélküli döntetlen mellé egy 7-1-es miskolci győzelem társult, most is ők a mérkőzés esélyesei.

Tipp: 2-1

Szekszárd – MTK (szombat, 15:00)

Az egyik legsimább meccsnek ígérkezik az MTK szekszárdi vendégjátéka, ugyanis éppen egy héttel ezelőtt találkoztak utoljára a felek, akkor pedig 7-0-ás fővárosi sikert láthattak a kilátogató nézők, Vágó és Zágor is dupláig jutott, ők holnap is főszerepet játszhatnak majd. A korábbi összecsapások alapján nem valószínű, hogy ennyire beleszalad a késbe a Szekszárd, inkább egy szűk vereség kéozelhető el.

Tipp: 0-2

Puskás Akadémia – Ferencváros (szombat, 19:00, TV: M4 Sport)

A forduló rangadója, ezt kétség kívül ki lehet jelenteni. A tavalyi negyedik találkozik a címvédővel úgy, hogy idén a Puskás Akadémia borzasztó stabil, csupán a nála egy szezonnal ezelőtt jobban végző MTK-tól kapott ki, és azon a meccsen sem volt nagy a különbség. A Ferencváros ezzel szemben hibátlan és a több szoros ligameccset követően a Viktória ellen kiszakadt a gólzsák és tíz gólt vágtak a zöld-fehérek. Lesz miért visszavágnia a Puskásnak, a Fradi ugyanis eddig nyolcból nyolcszor vertek őket és mi lehetne jobb lehetőség erre, mint egy TV-s meccs, ugyanis az összecsapást az M4 Sport közvetíti majd.

Tipp: 1-3