Történelmi siker a Videoton ellen – A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának legnagyobb bravúrját az ESMTK érte el

Nagy Dániel, az ESMTK sportigazgatója volt a beszélgetőtársunk

Fotó: Bakai Gusztáv

– Az elmúlt szezon kiválóan sikerült. Bronzérmes helyen zártátok a bajnokságot. Milyen célokkal vágtatok neki a mostani pontvadászatnak?

– Elsődleges célunk volt, hogy a keretet stabilizáljuk, értékeinket megtartsuk. Természetesen egy új szezonnál fontos, hogy új, a játékunknak és a klub filozófiájának megfelelő játékosokat igazoljunk. Azért is volt ez fontos, hiszen lejjebb nem szerettük volna adni, továbbra is az élmezőnyhöz szeretnénk tartozni a nemzeti harmadik ligában.

– Miként értékeled a csapat eddigi bajnoki szereplését?

– Egy szóval szeszélyesnek. Eltiltás és sérülések is tarkították az első 7 fordulónkat. Sokat kell még előrelépnünk, sok gólt kaptunk, ami nem jellemző ránk, viszont rengeteg gólt is szereztünk, amely ellensúlyozta a kapott góljainkat. Remélem, el tudunk jutni arra a szintre, amikor a nehéz, de úgymond kötelező mérkőzéseket (egyre kevesebb ilyen van az NBIII-ban) meg tudjuk nyerni 1-0-ra.

– Ha jól tudom, tizenkét és fél éve Turi Zoltán a csapat vezetőedzője. Nem tudom, hogy a nemzeti bajnokságok rendszerében van-e olyan szakember, aki ennél hosszabb ideje van folyamatosan ugyanazon csapatnál. Talán az a „Liza” sikereinek az egyik titka, hogy itt hagyják nyugodtan dolgozni a szakembereket?

– Törekszünk egyesületünknél az állandóságra. Rengeteg volt játékosunk hosszú ideje áll klubunk szolgálatában, így tudjuk a tradíció átörökítését megvalósítani. Hiszem, hogy a szakemberek hosszú idő után is meg tudják találni a belső motivációjukat évről évre, hiszen együtt sokra vagyunk hivatottak.

– Az előző kiírásban megértétek a MOL Magyar Kupában a tavaszt. Csaknem bejutottatok a legjobb nyolc csapat közé, hiszen csak a 123. percben kapott góllal estetek ki a Kisvárda ellen. Lehet mondani, hogy igazi kupacsapat vagytok és kifejezetten nagy hangsúlyt helyeztek a MOL Magyar Kupa küzdelmeire?

– Az egész szezonra fektetünk nagy hangsúlyt, amelynek egyik állomása a kupasorozat, amelyben mérkőzésről mérkőzésre haladunk és tűzzük ki az újabb célokat. A bajnokságon kívül itt tudják a játékosok a legjobban “eladni” magukat, valamit egyesületünk és Pesterzsébet is országos figyelmet, elismerést kaphat.

– Idén a kupa első fordulójában 3-1-re nyertetek Hartán, majd a második körben 5-1-re Szarvason. Mit szóltál akkor, amikor a Fehérvárt kaptátok ellenfélként. Külön készültetek erre a meccsre, kielemeztétek játékukat?

– Közhelyesnek tűnik, de nálunk minden mérkőzésre ugyanazon elvek, elemzések mentén készülünk. Az NB III-as és az NB I-es ellenfél ellen is ugyanúgy kielemezzük az ellenfelet. Először sajnáltam, hogy már a harmadik fordulóban egy ilyen erősségű csapatot kaptunk, hiszen nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, talán úgy mint tavaly a Kisvárda ellen, az ötödik fordulóban jobb lett volna találkozni a Vidivel, de a vége happy end lett.

Videó: https://www.youtube.com/@M4Sport-Hivatalos

– A videóösszefoglalót látva teljesen megérdemeltnek tűnt a továbbjutásotok. Elsősorban minek köszönhető ez?

– Örülök, hogy így láttad, én is így gondolom. Maga a meccs a lehető legrosszabbul indult, hiszen a bemelegítésnél elszakadt a csapatkapitányunk, Turi Dániel achillese, amely számunkra hatalmas veszteség. Azonban kiváló első félidőt hoztunk le, bár a Vidinek is voltak lehetőségei, a nagyobb helyzetek előttünk adódtak, csak a kapuba nem sikerült betalálnunk. A második félidőben jött egy 15-20 perces nehezebb időszak, ott komoly nyomás alatt voltunk, kellettek a blokkok, a kapusbravúrok is, de túlestünk a holtponton, és elkezdtünk veszélyes kontrákat vezetni. A 75. percben Helmich Pál labdaszerzése után újabb gyors kontrát vittünk végig, Wirth Dániel extra labdát adott Lucz Viktornak, aki a bizalmat meghálálva átvétel után kilőtte a felső sarkot. A siker közös, rengeteg munkát rakott bele mindenki, történelmi siker, boldogok vagyunk, hogy ilyen sokan támogattak minket ezen a mérkőzésen is.

– Már megtörtént a negyedik kör sorsolása. November elsején egy újabb élvonalbeli csapatot, az MTK-t fogadhatjátok. Mire számítasz ellenük?

– Először is nagyon sajnálom, hogy a mérkőzést szerdán játsszuk, valamint a november 1 sem egy szerencsés dátum. Remélem, hogy a publikum ettől függetlenül kíváncsi lesz a mérkőzésre és ismét nagy számban látogatnak ki. A célunk ismét az, mint a Fehérvár FC ellen: sok szurkoló előtt eltűntetni a két osztály különbséget. Jól ismerjük és tiszteljük az MTK csapatát, pikáns mérkőzésnek ígérkezik.

Szécsi József