Törökországban edzőtáborozott a Kisvárda II.

A legtöbb harmadosztályú csapatnak nincs arra lehetősége, hogy külföldre utazzon el edzőtáborozni, mivel több szempontból is korlátok között mozognak, de az élvonalban szereplő együttesek tartalékcsapatai néha-néha élnek ezzel a lehetőséggel. Így tett most az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Kisvárda II. is, amely ezúttal Törökországba utazott el.

fotó: Kisvárda FC

Gerliczki Máté legénysége összesen három felkészülési mérkőzést játszott Törökországban, az ellenfelek között volt egy szlovák harmadosztályú, egy román másodosztályú és egy dán negyedosztályú csapat is. A keretben több olyan labdarúgó is megtalálható volt, akik a Várda Labdarúgó Akadémiáról kerültek fel, ráadásul a legtöbbjük most is beférne még a Kisvárda korosztályos csapataiba. Kisvárdán évek óta nagyon fontosnak tartják, hogy megfelelő képzésben részesüljenek a fiatalok, akikből a jövőben nagy játékos lehet.

Az eredmények eléggé jók lettek, hiszen a Kisvárda II. két mérkőzést megnyert, viszont az utolsó találkozón vereséget szenvedett.

,,Összességében nagyon jó edzőtáborozást zártunk, rengeteget tudtunk gyakorolni, taktikailag éppúgy, mint a pontrúgások terén, és persze végig nagyon jó körülmények között dolgozhattunk. Különböző stílusú nációk csapataival játszhattunk edzőmeccseket, különösen igaz ez az utolsó, dán ellenfélre.” összegezte az edzőtábort Gerliczki Máté, a Kisvárda II. vezetőedzője.

fotó: Kisvárda FC


2024. 02. 13. (kedd)

KISVÁRDA MASTER GOOD II. – TJ KOVO BELUSA (szlovák harmadosztály) 1–0 (0–0)


2024. 02. 16. (péntek)

KISVÁRDA MASTER GOOD II. – CSM RESITA (román másodosztály) 1–0 (1–0)


2024. 02. 19. (hétfő)

VANLOSE IF (dán negyedosztály) – KISVÁRDA MASTER GOOD II. 4–0 (2–0)


A csapat a mai nap folyamán előbb Bécsbe, majd onnan Kisvárdára utazik, hogy folytassa a felkészülést a március 3-án esedékes bajnoki rajtra, ahol majd a REAC otthonában lépnek pályára Gerliczki Máté tanítványai.