Lánczos Attila ügyvezető elmondta, hogy az elkövetkező 2-3 év célja továbbra is az, hogy a csapat feljusson a másodosztályba. A kanizsaiak nyolc edzőmeccset játszottak a felkészülés során és mindegyiket megnyerték. Gombos Zsolt vezetőedző elégedett a csapat felkészülésével. Elmondta hogy az újonnan érkezetteknek köszönhetően nagy verseny lesz a kezdők közé való bekerülésért. A bajnokság végére reális célnak a harmadik hely elérést tartja.
Vasárnap, a tavaszi szezon kezdetén az utolsó helyen álló Dunaújváros csapatát fogadja az FC Nagykanizsa. Gombos Zsolt vezetőedző és Kovalovszky Máté csapatkapitány is elmondta a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásait.
Videók: https://www.youtube.com/@szertar9162