Szerb utánpótlás-válogatott csatárt igazolt a Cigánd

Az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Cigánd SE csapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtették a csoporttárs Tiszafüred gárdájától a 21 éves szerb utánpótlás-válogatott támadót, Dimitrije Anticot.

fotó: Cigánd SE

„Nagy ambicíóval érkeztem Cigándra egy nagyon jó gárdához. Elsődleges célom, hogy a csapat minél jobban szerepeljen és nyerje meg a bajnokságot, a második pedig, hogy minél több góllal, gólpasszal tudjak ehhez hozzájárulni.”nyilatkozta a cigándi klub hivatalos honlapjának Dimitrije Antic.

Dimitrije Antic a vajdasági Szabadkán született, szerb-magyar kettős állampolgársággal is rendelkezik, hiszen anyai ágról van magyar kötődése. Labdarúgó pályafutását Szerbia legnagyobb csapatának akadémiáján, a Crvena Zvezdánál kezdte, majd 16 éves korában szerződtette az olasz élvonalban (Seria A) szereplő Genoa FC, amelynek az utánpótlás csapataiban kapott lehetőséget, ám ott nem tudott megragadni, így 18 évesen visszatért hazájába, ahol bemutatkozott a szerb élvonalban is a Kolubara csapatának játékosaként.

2023 nyarán igazolt Magyarországra, méghozzá az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Karcaghoz, majd fél évvel később Tiszafüredre szerződött. Első magyarországi idényében 21 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 3 gólt szerzett.