Szala Ákos: „A második félidőben a játékosok szíve a helyén volt” – Putnok FC – Kisvárda Master Good II. 1-1

Putnok FC – Kisvárda Master Good II. 1-1 (0-1)

Putnok FC: Mészáros – Arday, Galacs, Bökönyi (Benkő (Komári)), Pócsik, Tordai (Sztankó), Boros, Vattay, Dobrovolskyi, Nemes, Juhos (Mrva)

Kisvárda II. Ponomarenko B. – Kozachuk, Kristófi (Benko), Pongó-Dankai (Blyzniuk), Ponomarenko N., Honchat, Rubus, Syrota, Sikorszki, Ésik (Rózsa), Králik

Góllövők: Boros, illetve Rubus

Szala Ákos (vezetőedző, Putnok): „Parázs mérkőzést játszottunk, egy jó mentalitású csapat ellen. Túl sok technikai hibát vétettünk a támadás építések során. A második félidőben a játékosok szíve a helyén volt és az utolsó percig küzdöttek a három pontért. Ennek ellenére a játékunk nem volt elég jó.” 

Egy rangadóra került sor, hiszen az első helyezett a harmadikat fogadta. Már a mérkőzés elején, a 8. percben előnybe került a Kisvárda. Egy szögletet követően Rubus Tamás közelről fejelt a hálóba. Sorra alakította ki a gólhelyzeteket a Putnok, de egészen a 85. percig kellett várni az egyenlítésre, amikor egy szabadrúgás után Boros Gábor fejjel volt eredményes. Borosnak ez már a 15. gólja volt a mostani pontvadászat során. Ezt követően már egyik csapat sem tudott változtatni az eredményen. A döntetlen miatt a Putnok előnye két pontra olvadt a Cigánddal szemben.

Forrás: https://www.youtube.com/@tvkisvardafc6466 http://putnokfc.hu/