Schmidt Péter: ,,Egy olyan útra léptünk, amelyet nem szeretnénk elhagyni”

Mint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, hogy Sényő FC csapata 3-1-re legyőzte hazai környezetben az FC Hatvant a labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjának 22. fordulójában. A szabolcsi együttesnek ez volt az első sikere a 2025-ös naptári évben.

fotó: Sényő FC

A találkozó egyik legjobbja a sényőiek jobbszélsője, Schmidt Péter volt, aki egy kiállítást harcolt ki a 25. percben, valamint gólt szerzett az első félidő végén, de emellett több jó megmozdulás is a nevéhez köthető volt.

Az elmúlt napokban Schmidt Péterrel, a Sényő FC játékosával beszélgettünk!

-Gratulálunk a múltheti győzelemhez, valamint a gólodhoz is! Hogyan élted meg a pályán belül a Hatvan elleni bajnokit?

,,Köszönöm szépen! Úgy érzem, hogy egy nagyon értékes három pontot szereztünk. Hétközben már beszéltük a társakkal, hogy ez egy fontos mérkőzés a klub számára és átérezte mindenki a súlyát a meccsnek. Az első félidőben sikerült a mi akaratunkat ráeröltetni az ellenfélre, majd a kiállítás is a malmunkra hajtotta a vizet, hiszen sikerült gyorsan vezetést szereznünk, majd megduplázni az előnyünket. A második félidőben azt éreztem, hogy valamiért megzavart minket az emberelőny és a kétgólos vezetés, ennek köszönhetően visszajöttek egy gólra, de szerencsére megszereztük a harmadik gólt is, amely már megnyugtatott mindenkit. Úgy gondolom, hogy megtört a jég és sikerült egy olyan útra lépnünk, amelyről nem szeretnénk letérni a hátralévő fordulókban.”

-Elég jól ment a játék, hiszen kiállítást harcoltál ki, valamint gólt szereztél. Hogyan emlékszel vissza a gólodra?

,,A 40. percben egy szép támadás végén remek centerezést kaptam a balhátvédünktől, elment mindenki előtt a labda és nekem csak érkezni kellett a hosszú oldalon és hálistennek bement. Úgy érzem, hogy még bennem maradt legalább egy-két gól azon a meccsen, de nem vagyok telhetetlen, mivel a csapat sikere most a legfontosabb, de a lelkemnek jót tett, hogy sikerült végre betalálnom, mivel már egy jó ideje nem voltam eredményes.”

-A tavaszi szezon első négy meccse nem a legjobban alakult a számotokra, hiszen egy kivétellel szoros és izgalmas párharcokat vívtatok. Mekkora löketet adhat nektek ez a siker a folytatásra?

,,Valóban nem úgy sikerült a tavaszi szezon első meccsei, ahogyan mi szerettük volna, becsúszott két buta vereség is, valamint egy döntetlen a Füzesabony ellen, valamint kikaptunk a bajnoki címre esélyes Karcag ellen. Sajnos elég sok betegség, sérülés és eltiltás súlytotta a csapatot az elmúlt hetekben, amelyre korábban nem volt példa, de bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk küzdeni egymásért a pályán. Bízom benne, hogy nagy lökést ad számunkra ez a győzelem, mivel az elkövetkezendő hetek kiélezett meccsek várnak ránk, amelyekből szeretnénk győztesen kijönni.”

-Legközelebb egy közvetlen rivális, a DVSC II. vendégei lesztek. Általában nehéz készülni a tartalékcsapatokra, mivel nem lehet tudni az összetételüket. Milyen meccsre számítasz?

,,Nem szeretnénk foglalkozni a visszajátszókkal, csak a saját játékunkra próbálunk fókuszálni. Megpróbáljuk a hibákat kijavítani, valamint a támadásokat jobban élesíteni. Biztosan egy nagyon kemény meccs lesz, pláne idegenben, de azért utazunk Debrecenbe, hogy elhozzuk a három pontot és közelebb kerüljünk a célunkhoz.”

fotó: Sényő FC

A Sényő FC csapata vasárnap 13:00-s kezdéssel lép majd pályára a DVSC II. vendégeként a DEAC Sportcampuson.