Rajt Észak-nyugaton

Kezdődik a labdarúgó NB3 2024-2025 idénye. Beharangozót írni, pláne tippelni az eredményekre az első fordulókban elég nagy lutri, még akkor is, ha az ember elvileg egész életében sporttal foglalkozott, hivatásszerűen és hobbiból is.
Puskás Attila vagyok, 28 éve dolgozom a sportújságírásban, és bevallottan én vagyok az egyetlen olyan futballt szerető ember, aki meri vállalni, hogy nem ért hozzá. Persze ez az elmúlt 40 évben látott futballmeccsek számát tekintve nyilván nem teljesen igaz, de tippelni biztosan nem tudok.
Pontosabban tudok, csak pocsékul. Éppen ezért kérem, hogy a szezon során ne átkozzanak el, ha 3-0-át tippelek egy hazai csapatnak, de a vendégek nyernek 6-0-ra. Ugyanis totózni és fogadni sem tudok. Nincs hozzá érzékem. Ezért kérem nézzék el nekem, ha önök szerint – akik nálam tuti, hogy jobban értenek a focihoz, és ezt tényleg komolyan mondom! – orbitális marhaságot írok kedvenc csapatuk pillanatnyi formájáról vagy tippelek. Fogadják el ezt egy játéknak, mert a foci is csak egy játék. Igaz, véresen komoly.

Az Észak-Nyugati csoport első fordulójában nem kell sokat utazniuk a csapatoknak, így arra senki sem számíthat, hogy ellenfele zsibbadt lábakkal száll majd le a csapatbuszról. Ebben a csoportban nincs igazi újonc, legalábbis alsóbb osztályból érkező nincs. Az Újpest FC II Észak-keletről, az Érdi VSE Dél-nyugatról, míg a Mosonmagyaróvár kiesőként az NB2 -ből érkezett.

2024-2025 Labdarúgó Nb3, Észak-Nyugati csoport, 1. forduló

2024. július 28. (vasárnap) 11:00 óra

Gyirmót FC Győr II – Credobus Mosonmagyaróvár (43 km)
Egy kisebb rangadó. A tavalyi ötödik a friss nb2-es kieső ellen. Tipp: 3-2

2024. július 28. (vasárnap) 17:30 óra

III. Kerületi TVE – Újpest FC II (9 km)
Jó esetben mindössze szűk negyedóra autóút és csak a Duna választja el őket egymástól (Egy közlekedési dugó miatti időveszteség nem igazán, ellenben a Duna-probléma az Árpád-híd révén minden további nélkül megoldható.) A két patinás klub mérkőzése nevezhető rangadónak, de otthon mindenképpen az óbudaiakat tartom esélyesebbnek az újpesti második csapatnál. Tipp: 3-1

Kelen SC – Budaörs (8,5 km)
Itt sem kell messzire a szomszédba mennie a vendégeknek. Tavaly mindkét meccsük hazai 2-1-es győzelmet hozott, és bár a Budaörs a jóval előkelőbb 6. helyen végzett a hazaiak épphogy bentmaradást érő 13. pozíciójánál, megszavazok egy kiegyenlített meccset. Tipp: 2-2

Balatonfüredi FC - VSC 2015 Veszprém (20 km)
A füredi pálya rendkívül hangulatos, de szerintem a Veszprém ezen a meccsen csak akkor fürödhet be, ha érkezéskor a buszvezető későn fékez. A meccs után inkább el tudok képzelni a vendégek részéről egy balatoni csobbanást. Tipp: 1-3

FC Sopron - Szombathelyi MÁV Haladás (70 km)
A Caola távozása után kiváncsi vagyok, mi lesz a Sopronnal? A legutóbb kieső helyen záró vendég MÁV Haladás pedig kapott egy új esélyt arra, hogy a szombathelyi labdarúgást képviselje idén is az NB3-ban. Legalább ők, ha már a nagy Hali háza táján tragikomédiába, vagy inkább drámába illő történések zajlottak. Tény: mindkét városban többet érdemelnének a szurkolók. Tipp: 1-0

Komárom VSE - ETO Akadémia (45 km)
Komáromban nem könnyű nyerni. Tavaly egyedül - az utolsó fordulóban - a már kiesett Csorna vitte el a 3 pontot a hazai pályán addig veretlen komáromiaktól. Győrben a nagy csapat immár újra NB I-es, meglátjuk, mennyire hat ez jól az akadémistákra. A nyitányon még nem biztos. Tipp: 2-1

Dorogi FC - Puskás Akadémia II (45 km)
Egymást követve végeztek a középmezőnyben az elmúlt szezonban. A Dorog egy ponttal többet szerzett, és a két meccsükön 4 pontot. Bár tavaly ősszel Dorogon 1-1 lett az eredmény, szoros meccsen hazai győzelmet várok. Tipp: 2-0

Bicskei TC - Érdi VSE (31 km)
Jó kis csata lesz ez is, de hazai pályán a tavalyi második Bicskének adok több esélyt az előző szezonban Dél-nyugaton 9. érdiek ellen. Tipp: 3-1