Vasárnap, 14:00 óra
Related Articles
Nagy Sándor veszi át a Sényő FC irányítását
Az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Sényő FC Selyem-Ber a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az Imrő László és Fiumei Viktor edzőpáros helyét Nagy Sándor veszi át. Az 51 éves szakember azonnal munkába állt, és kedden [tovább]
Az utolsó pillanatokban fordított a Cigánd – Sényő FC – Cigánd SE 1-2 (1-0)
Szomszédvári rangadót rendeztek az NB3 Észak-Keleti csoportjának 27. fordulójában, ahol a Sényő együttese fogadta Cigándot. A két csapat futballistái nagyon jól ismerik egymást, hiszen többen is játszottak korábban egy csapatban, de a szakmai stáb tagjai [tovább]
A megszűnés szélén volt a Sényő: ,,Nem voltak alaptalanok a pletykák, komoly anyagi gondjaink támadtak”
Izgalmas időszakot tudhat maga mögött a harmadosztályban szereplő Sényő FC. A Kapacina Valer által irányított együttes a 2024/2025-ös szezonban a 12. helyen ért célba az NB3 Észak-Keleti csoportjában, ezzel kiharcolták a bennmaradást, ám a szabolcsi [tovább]