NB3 Közép-csoport, esélylatolgatás – 2022/2023. 28. forduló

NB3 Közép-csoport

Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2023.03.29. (szerda) 11:00 óra

ÚJPEST FC II. – SZOLNOKI MÁV FC

A hétvégén pihent lilák fogadják az újra a győzelem útjára lépett kiesés elől menekülő szolnokiakat. Legutóbb ugyan nem bírtak a bajnokesélyes Iváncsával, most papíron egy könnyebbnek tűnő feladat vár rájuk. Már csak azért is, mert a Szolnok idegenben eddig mindössze egy győzelmet tudott szerezni. Igaz azt éppen legutóbb. A lilák a középmezőny elején tanyáznak, a közvetlen élmezőny már elérhetetlennek látszik, de egy győzelemmel felzárkózhatnának. A kékek pedig tovább menekülnének. Bár benne lehet a mérkőzésben a döntetlen, de kicsit esélyesebbnek érzem a hazaiakat. Tipp: 1-0


2023.03.29. (szerda) 16:00 óra

MTK BUDAPEST II. – ESMTK

Igazi fővárosi rangadó a dobogó alsó fokáért. A nagyszerű sorozatot produkáló MTK csak az utolsó utáni pillanatban tudott pontot menteni Szekszárdon, míg az erzsébetiek a PEAC elleni hazai bukta után két szép győzelemmel igazolták, hogy korai lenne leírni őket. Sőt szerencsés esetben még a dobogó második foka sem tűnik elérhetetlennek számukra! A kékek utolsó négy hazai meccsüket megnyerték, a Liza pedig a monori diadal után ismételhet akár….Háromesélyes találkozó! Tipp: 1-1


FERENCVÁROSI TC II. – SZEKSZÁRDI UFC

Óriási sorozatban vannak a zöldek, sorban szállítják a győzelmeket, melyek közül kiemelkedik a vásárhelyiek legyőzése. A tolnaiak győzelmet engedtek ki a kezükből legutóbb. Sokáig a szekszárdiak voltak a mezőny idegenbeli specialistái, ez azonban mára már megváltozott, hiszen az utolsó négy vendég fellépésükön mindössze egy pontot tudtak szerezni. Benne van a meccsben egy döntetlen is, de most azért inkább a Ferencváros tűnik esélyesebbnek. Tipp: 2-1


DUNAÚJVÁROS – METON-FC DABAS SE

Kezd szépen focizni a fiatal dunaújvárosi együttes. Az, hogy nem tud pontot szerezni, talán a rutintalanság számlájára írandó. Remekül helytállt Hódmezővásárhelyen is. Most egy olyan találkozó következik ahol a két rossz formában lévő gárda joggal reménykedhet végre a pontszerzésben. Az Újváros eddig egy pontot szerzett idén, a Dabas egyet sem. Főleg a vendégeknek lenne égetően szükségük újabb pontokra. Most az egyik csapat rossz sorozata, ha átmenetileg is, de véget érhet… Tipp: 2-1


MAJOSI SE – KECSKEMÉTI TE II.

Nem tudott pontot szerezni Szolnokon a majosi csapat, így továbbra sincs könnyű helyzetben. Most egy „hatpontos” rangadó vár rá, amit ha sikerülne behúzni, leszakíthatná a riválisokat. A lilák meccse elmaradt a hétvégén. Nincs jó passzban. A felzárkózáshoz pontot kellene szerezni. Tipp: 1-1


PTE-PEAC – IVÁNCSA KSE

Két jó formában lévő együttes találkozója. Bár fontos pontokat hagyott a bánkiak otthonában a pécsi csapat, de talán ők lehetnek, akik megállítják az Iváncsa menetelését? A pirosak csendben teszik a dolgukat és minden meccset nyernek… A bajnoki cím fő esélyesének még akár egy pontvesztés is beleférhet itt, de vannak olyan jók, hogy most is győztesen távozzanak. Kérdés a lelkes pécsi csapat mennyire nehezíti meg a dolgukat? Tipp: 1-2


MONOR – BÁNK-DALNOKI LA

Az erzsébetiek törték meg a monoriak lendületét legutóbb. Míg a bánkiak hosszú idő után tudtak pontot szerezni. A Monor eddig a tabellán mögötte álló csapatok elleni hazai összecsapásait rendre nyerte. Úgy gondolom, hogy ez most is összejöhet. A Bánknak már volt két bravúrja idegenben, most egy hasonlóra lenne szükség a pontszerzéshez… Tipp: 2-0


BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC (ELMARAD) a Hódmezővásárhely kapta a 3 pontot.


Szabadnapos: PAKSI FC II., CEGLÉDI VSE