NB3 Közép-csoport, esélylatolgatás – 2022/2023. 21. forduló

NB3 Közép-csoport, esélylatolgatás

Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2023.02.12. (vasárnap) 11:00 óra

BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – PAKSI FC II.

Remek sorozatban fejezte be a tavalyi évet a paksi csapat. Míg a Honvéd Monoron hagyott három pontot zárásként. Ettől függetlenül a Honvéd van előrébb a tabellán, a paksiak pedig a jó sorozatuknak köszönhetően, azok után, hogy az ősz java részében a mezőny hátsó felében tanyáztak, bejöttek az első tízbe. Közel azonos képességű két gárda mérkőzésén akár megismétlődhet az őszi döntetlen. Tipp: 2-2


KECSKEMÉTI TE II. – PTE-PEAC

Az újoncok rangadóját a pécsi csapat várhatja kedvezőbb pozícióból. A lilák második csapata a veszélyes zónából fogná menekülőre, míg a pécsi fekete-fehérek őriznék előkelőnek tekinthető helyezésüket. A felkészülési mérkőzések inkább a pécsieknek sikerültek jobban és úgy érzem, legalább az egyik pontra mindenképpen jók lehetnek. Tipp: 1-1


FERENCVÁROSI TC II. – SZOLNOKI MÁV FC

Mindkét csapat csalódást keltő őszt tudhat maga mögött és pocsék sorozatban fejezték is be a tavalyi évet. A Szolnok az életéért küzd, míg a zöldek szereplése nehezen magyarázható… A Szolnok vendégként eddig mindössze egy pontot tudott összekapirgálni, a kis Fradi pályaválasztóként négyszer azért el tudta hagyni győztesként a pályát. Ez a hazaiak sikerét vetítheti előre. Tipp: 2-1


2023.02.12. (vasárnap) 14:00 óra

  DUNAÚJVÁROS – MTK BUDAPEST II.

Ezen sorok írásáig semmi hivatalos infó nem látott napvilágot a hazaiak háza tájáról. Az NB3 foci csoportban viszont nagy vihart kavartak a Dunaújvárosban történtek. Mivel hivatalos infónk nincs, csak sötétben tapogatózunk. Nem tudjuk azt sem, hogy kiáll-e a Dunaújváros a hétvégi mérkőzésre (felkészülési mérkőzései sorra elmaradtak) és ha igen kikkel áll fel? Ami biztosnak tűnik, hogy az Újváros kiszáll a bajnoki címért folyó harcból… Jelen körülmények között minden hazai pont ajándék lehet…az ősszel jól szereplő kékek, ezt alighanem ki is tudják használni. Tipp: 0-3


MAJOSI SE – MONOR

 Ellentétesen szerepelt a két csapat az ősszel. A hazaiak jó szezonkezdet után estek vissza és a végére a 12. helyen kötöttek ki. A Monor pedig sokáig a mezőny hátát nézve kapaszkodott aztán fel a 14. helyre. Úgy tűnik év végén a Monor volt jobb formában, hiszen sorra szállította a győzelmeket, míg a majosiak szeptember óta várnak a következő diadalra. Ettől függetlenül úgy érzem a közel azonos képességű csapatok találkozója most döntetlent hozhat. Tipp: 1-1


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – CEGLÉDI VSE

Izgalmas tavasz várhat az első helyről az őszi idény legvégén lemaradó csongrádiakra. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a gyengélkedő ceglédiek elleni három pont begyűjtése kezdésként. Óriási harc várható az iváncsaiakkal és az erzsébetiekkel tavasszal a bajnoki címért, így minden megszerzett pontnak és gólnak óriási jelentősége lehet. A ceglédiek a bentmaradásért indulnak harcba, a megszerzett pontoknak számukra sincs kevesebb jelentősége, de Vásárhelyen most nem ők az esélyesek. Tipp: 2-0


METON-FC DABAS SE – ÚJPEST FC II.

Sokan távoztak a középcsapatnak számító dabasiaktól és nem érkeztek túl sokan. Az újpestiek voltak ősszel a Közép-csoport legjobb tartalékgárdája még úgy is, hogy az utolsó öt forduló nem a legjobban sikerült. A hazaiak bár otthon jól szerepelnek, cseppet sem számíthatnak könnyű mérkőzésre a pozícióját megerősíteni szándékozó lilák ellen. Tipp: 1-1


ESMTK – IVÁNCSA KSE

Rögtön rangadóval indul az év. A két piros-fehér csapat már hétközben a Magyar kupában is letette a névjegyét. Óriási csata várható a bajnokságban is remeklő két gárda között. A hazaiak pályaválasztóként eddig mindössze egy pontot vesztettek, míg az iváncsaiak már kétszer kapituláltak vendégként. Fontos megjegyezni azt is, hogy a vendégek elvesztették leggólerősebb játékosukat a tél folyamán. Persze hiba lenne leírni a listavezetőt, amely mindezek ellenére sem érkezik esélytelenül a fővárosba. Háromesélyes a találkozó, de a hazaiak veretlensége egy nagyon kicsivel talán őket teszi esélyesebbé, nem mellesleg szeretnének visszavágni is az őszi iváncsai vereségért. Tipp: 2-1


Szabadnapos: Bánk, Szekszárd