NB3 Dél-Nyugati csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 10. forduló


2024.10.06. (vasárnap) 11:00 óra

PAKSI FC II. – BFC SIÓFOK

A paksiak második csapata három vereséget követően javítani tudott, az utóbbi két mérkőzésén négy pontot szerzett. A Siófoknak viszont egy hét meccsből álló veretlenségi sorozata ért véget a múlt vasárnap, amikor saját pályájukon kaptak ki a Fradi fiataljaitól. A házigazdák NB I-es csapata is vasárnap játszik, így visszajátszó nem nagyon lesz, bár ez eddig sem volt jellemző ebben a szezonban. A vendégeknek vissza kell térniük a győztes mentalitáshoz, ami Pakson nem könnyű feladat. Háromesélyes az összecsapás, én leginkább pontosztozkodásra számítok. Tipp: 2-2


FERENCVÁROSI TC II. – MAJOSI SE

A Ferencváros második gárdája továbbra is az egyetlen veretlen csapat az egész mezőnyben. Érdekes, hogy legutóbbi négy meccsükön kétszer is nyertek idegenben, míg otthon mindkét alkalommal döntetlenre végeztek. A Majos sormintája egyértelmű az utóbbi öt fordulót tekintve: otthon győzelem, idegenben vereség. Mindkét csapatban szimpatikus számomra, hogy a támadójátékot helyezik előtérbe. A vendégek idegenben sem fognak beállni védekezni, ebben biztos vagyok. Szerintem megszakad az FTC hazai döntetlenjeinek sorozata és egy szoros meccsen egygólos győzelmet aratnak. Tipp: 2-1


2024.10.06. (vasárnap) 13:00 óra

DUNAHARASZTI MTK – SZEKSZÁRDI UFC

A Dunaharaszti az első néhány forduló gyengébb eredménye után láthatóan magához tért az utóbbi hetekben. Az elmúlt öt meccsükön két győzelem és két döntetlen mellett csak egyetlen alkalommal kaptak ki. A vendég tolnaiakról ugyanez nem mondható el, mivel az utolsó öt meccsükön három vereség mellett csak két döntetlenre futotta. Bár a hazaiak négy hellyel előbbre állnak a tabellán, úgy gondolom, hogy nagyjából két azonos képességű csapat feszül egymásnak vasárnap kora délután. A hazai pálya dönthet, egy góllal jobb lehet a házigazda. Tipp: 1-0


FC FŐNIX – PTE-PEAC

Az újonc fehérvári csapat egészen jól kezdte a szezont, viszont az utolsó öt meccséből csak egyet tudott megnyerni és már sorozatban a harmadik vereséget szenvedték el a múlt hétvégén. A pécsi egyetemi gárda esetében érdekesség, hogy legutóbbi három hazai meccsükön veszítettek, viszont idegenben kétszer is nyerni tudtak. Biztató lehet számukra, hogy legutóbb csak egy góllal maradtak alul és mondhatni, hogy partiban voltak a városi rivális PMFC-vel szemben. A Főnixnél pedig azt gondolhatják, hogy kit verjünk meg, ha nem a három hellyel mögöttük álló vendégeket. Szoros meccsre számítok, egy pontra jó lehet a PEAC. Tipp: 1-1


FC DUNAFÖLDVÁR – FC NAGYKANIZSA    

A Dunaföldvár együttese az egyik a két csapat közül a csoportban, akik még nem nyertek mérkőzést. Két döntetlenjük már van, melyeket hazai környezetben értek el, ráadásul a mezőny első felében helyezkedő csapatokkal szemben. A Kanizsa hamar javított a gárdonyi pontvesztés után, hiszen legyőzte a Bonyhád gárdáját. A földvári gárda ideális ellenfél lehet ahhoz, hogy most már jól is játsszon végre a dél-zalai csapat. Az biztos, hogy a földváriak egyre szorosabb meccseket játszottak az elmúlt hetekben a kaposvári kivételével, de ettől függetlenül így is a vendégek az esélyesek a három pontra. Tipp: 0-3


BONYHÁD VLC – IVÁNCSA KSE

A bonyhádi gárda két győzelmet követően két vereséggel folytatta a bajnokságot, igaz, hogy ez utóbbiakat az első két helyezettel szemben szenvedték el. Láttam őket Nagykanizsán, szervezett, stabilan védekező együttes, akiknek az előre játékban kell jobban teljesíteniük. Az Iváncsa két vereséget is szenvedett szeptemberben, de mindkét alkalommal azonnal javítani tudtak és győztesen hagyták el a pályát. A házigazdának ez már harmadik olyan mérkőzése lesz zsinórban, ahol az ellenfél egy bajnoki címre esélyes gárda. Úgy gondolom, hogy megnehezítik a vendégek dolgát, de a nagyobb rutin és tudás a vendégek mellett van, ami egy kiskülönbségű győzelmet hozhat. Tipp: 2-3


GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ – MTK BUDAPEST II.

A Gárdony a Dunaföldvárhoz hasonlóan még nem nyert az eddigi kilenc forduló során. A legutóbbi öt meccséből négyet is elveszített, csak egyszer játszott döntetlent. Érdekes módon most már több alkalommal is az élmezőnyhöz tartozó Nagykanizsa ellen nyertek, vagy közel voltak a győzelemhez, más csapatoktól simán kikaptak. Az MTK két szoros vereséget követően a harmadik élbolyhoz tartozó ellenfelét - az Iváncsát - már le tudta győzni és Szekszárdon is pontot tudtak szerezni. Az első osztályú együttes szombaton játszik, így akár visszajátszók is szerepelhetnek, akik eddig kevesebb játéklehetőséghez jutottak. Egyértelműen esélyesebbnek tűnik a vendégcsapat, az ő győzelmüket várom. Tipp: 0-2


2024.10.06. (vasárnap) 16:00 óra

PMFC – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

A forduló rangadóján az ötödik fogadja a listavezetőt. Mindkét gárda jó formában van, hiszen az utolsó öt alkalomból egyaránt négyszer nyertek, egy-egy vereség mellett. A pécsieknek most már nem nagyon lenne szabad hibázniuk a céljaik eléréséhez, főleg nem hazai pályán. A Kaposvár támadójátéka viszont egészen kiváló, messze a legtöbb gólt rúgták a mezőnyben, Babinszky Bence pedig 11 találattal vezeti a góllövőlistát. A pécsi védőknek rá különösen is figyelniük kell. Nehéz megmondani, hogy pontosan mi lehet a végkimenetele a két nagy múltú csapat összecsapásának. Talán a döntetlen a legvalószínűbb, ami igazából egyiküknek sem lenne jó eredmény. Tipp: 1-1