NB3 Dél-Nyugati csoport

Kereskai Péter mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Serdülő koromban versenyszerűen fociztam a Nagykanizsai Olajbányászban. 40 éve járok mérkőzésekre a legalacsonyabbtól a legmagasabb osztályig. Az utóbbi néhány évben inkább már csak a Nagykanizsa NB III-as meccseit látogatom. Legnagyobb meccsélményemnek a 2009-es Liverpool – DVSC BL meccset tekintem, amit fantasztikus stadionban láthattam. Az elmúlt 20 évben részt vállaltam – és jelenleg is vállalok – több nagykanizsai sportegyesület vezetésében.
2024.03.17. (vasárnap) 11:00 óra
PAKSI FC II. – MOHÁCSI TE 1888
A Paks II. a legutóbbi két vereséget követően végre ismét pontot tudott szerezni a Dunaújváros otthonában. A Mohács egy hosszabb vereségsorozat után tudott pontot menteni az utolsó pillanatokban a Nagykanizsa ellen az elmúlt vasárnap. A paksiak esélyét növelheti, hogy az első osztályú csapat szombaton játszik, így akár több visszajátszó is szerepet kaphat, ami komoly jelentőséggel bírhat. A Mohács legutóbbi meccsét láttam, küzdöttek, agresszívek voltak, bár a pontszerzésükhöz kellett egy mélyen tudása alatt teljesítő ellenfél is. Hazai pályán esélyesebb a sokkal több gólt szerző paksi gárda, de nem lesz könnyű dolga ahhoz, hogy begyűjtse a három bajnoki pontot. Tipp: 2-1
FERENCVÁROSI TC II. – IVÁNCSA KSE
A Fradi második csapata a remek őszi teljesítményt követően némi meglepetésre két vereséggel kezdte a tavaszt. Az Iváncsa ezzel szemben ott folytatta, ahol a szezon első felét abbahagyta, magabiztos két győzelmen vannak túl. Ez a mérkőzés nevezhető a forduló rangadójának, hiszen a még mindig ötödik helyen álló zöld-fehérek fogadják a listavezetőt. Az FTC-re nem nagyon jellemző, hogy sok visszajátszó lenne. Az biztos, hogy erre az első csapat szintén vasárnapi meccse miatt most nem is nagyon lesz lehetőség. A vendégek magabiztosan szerepelnek és haladnak a céljuk felé. A vasárnap délelőtti összecsapáson azonban el tudom képzelni, hogy nem szerzik meg a három pontot. A hazaiak talán újra összekapják magukat, ami elég lehet a pontszerzésre. Tipp: 1-1
2024.03.17. (vasárnap) 14:00 óra
FC DUNAFÖLDVÁR – ÉRDI VSE
A Dunaföldvár három győzelmet követően szenvedett sima vereséget a Kaposvár otthonában. A vendég érdiek viszont zsinórban négy vereséget követően tudtak nyerni saját otthonukban. Egygólos győzelmük azonban nem volt túl meggyőző a gyenge formában lévő Gárdony ellen. A hazaiak újonc létükre továbbra is a negyedik helyen állnak és reális esélyük van a dobogóra. A házigazda kerete a téli változások ellenére nem gyengült jelentősen, továbbra is sok jó játékossal számolhatnak. Az Érd teljesítményének jelentős mértékben javulnia kellene, ha pontot szeretnének szerezni. A jelenlegi helyzetben egyértelműen a hazai pályán játszó együttes a mérkőzés esélyese. Tipp: 2-0
FC NAGYKANIZSA – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
A kanizsai csapat az idénynyitón gólerős játékot mutatott be, aminek a mohácsi mérkőzésen nyomát sem láthattuk. A szezon eddigi talán leggyengébb teljesítményét nyújtották a dél-zalaiak. A Rákóczi viszont talán az egész mezőny legjobb formájában lévő csapata. Két meccsen magabiztosan, nagy gólkülönbséggel nyertek, miközben tíz gólt rúgtak. Az őszi kaposvári meccsen nagy küzdelemben gól nélküli döntetlen született. Mostani formákat nézve inkább a vendégek az esélyesek. A kanizsaiaknak nagyot kellene javulni a mohácsi produkcióhoz képest, ha növelni szeretnék győzelmeik számát. Hazai győzelem estestén kicsit elhúzna a Kanizsa riválisától, míg a somogyiak sikere esetén pontban beérhetné a vasárnapi ellenfelét. Nem elképzelhetetlen, hogy olyan eredmény születik, amely egyik csapatnak sem jó, ez pedig a döntetlen. Tipp: 1-1
SZEKSZÁRDI UFC – DUNAÚJVÁROS
A szekszárdiak annak köszönhetően, hogy sorrendben negyedik alkalommal is vereséget szenvedtek, vasárnapi riválisuk pontszerzése miatt a tabella utolsó helyére csúsztak vissza. A Paks II. ellen pontot szerző újvárosiak így most egy ponttal megelőzik a tolnai megyeszékhely csapatát. Rendkívül fontos mérkőzés következik a két együttes számára, amely komoly jelentőséggel bír a bennmaradás szempontjából. A győzelem mindkét gárdának sokat jelentene, míg egy esetleges vereség már-már reménytelen helyzetbe hozná őket. A két csapat közül eddig tavasszal a vendégeket láttam, akik a nagykanizsai vereség ellenére nem keltettek rossz benyomást. A Szekszárd két vereséggel kezdett, ráadásul Iváncsán nagy gólkülönbségű pofonban futottak bele. Bár nem lenne jó senkinek, szerintem pontosztozkodás lesz a mérkőzés vége. Tipp: 2-2
BONYHÁD-MAJOS – MTK BUDAPEST II.
A majosiak két értékes idegenbeli sikerrel kezdték a szezon második felét, így már hármas győzelmi sorozatnál tartanak. Különösen az otthonában erős FTC II. elleni győzelem számított meglepetésnek és nagyon fontosnak. Az MTK hasonlóan jól kezdett, ők Szekszárdon tudtak nyerni, valamint otthon egy góllal jobbak tudtak lenni a Fradi második csapatával szemben. Megállapítható, hogy két jó formában lévő csapat összecsapása következik. Úgy gondolom, hogy abszolút háromesélyes a mérkőzés kimenetele. Kérdés, hogy az idegenben hatékonynak bizonyuló játékot otthon is meg tudja-e ismételni a Bonyhád- Majos. Egy hajszálnyival őket tartom esélyesnek, de sok gólra most sem számítok. Tipp: 1-0
GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ – SZENTLŐRINC
A gárdonyiak amilyen jól kezdték a bajnokságot a legelején, annyira gyengén sikerült eddig a tavaszi folytatás. A bajnoki címre pályázó vendégek viszont két győzelemmel továbbra is tarják a lépést a közvetlen rivális Iváncsával. A hazaiak a Kaposvár ellen hat gólt kaptak, míg a szentlőrinci csapat ugyanennyit rúgott a Fehérvár második csapata ellen. Érdekesség, hogy az előző fordulóban mindkét csapat 1-0- ás eredményt ért. Viszont amíg a házigazda vereséget szenvedett, a baranyaiak nyertek. Más célokért küzd a két gárda a bajnokságban, ráadásul a két csapat felkészültsége és játékosállománya között jelentős különbség van a vendégek javára. Bár láttunk már nagy meglepetéseket a szezon során, ezúttal magabiztos vendéggyőzelmet várok. Tipp: 1-4
PTE-PEAC – FEHÉRVÁR FC II.
Két olyan csapat mérkőzik meg, akiket a kiesés réme fenyeget. A 13. fogadja a 14. helyen állót. A pécsiek ugyan győzelemmel kezdték a tavaszt, de aztán a Szentlőrinc otthonában már nem sikerült pontot szerezniük. Náluk rosszabb viszont a Fehérvár tavaszi mérlege, ők mindkét meccsüket elveszítették. Annyi összehasonlítási alapom lehet, hogy a PEAC csak egy gólt kapott Szentlőrincen, míg a vendégek hálója ugyanott hatszor rezdült meg. Nyilván nem mérvadó feltétlenül egy harmadik riválissal szemben elért eredmény, de némi iránymutatást adhat. Szerintem hazai pályán esélyesebb a pécsi gárda, míg a vendég fehérváriaknak nagyot kellene javulniuk, hogy esélyük legyen a pontszerzésre. Biztos, hogy küzdelmes meccs lesz, szerintem hazai sikerrel a végén. Tipp: 2-0
