Medgyesi Márk a Siófoktól, Sághy Félix a Putnoktól igazolt Szentlőrincre

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Az elsősorban középpályásként bevethető 22 éves Medgyesi Márk így nyilatkozott: „Két komoly indoka is volt annak, hogy miért Szentlőrincen kötöttem ki. Egyrészt tisztában vagyok vele, hogy komoly célja van a szentlőrinci csapatnak, vissza szeretne kerülni az NB II-be, amiben természetesen szeretnék segíteni. Másrészt egyéves sérülés után térek vissza a pályára, szeretném magam felépíteni, újra csúcsformába akarok kerülni, amihez, úgy érzem, itt minden lehetőség adott. Bízom benne, hogy minél több játékpercet harcolok ki magamnak, és bizonyítani tudom, hogy érett vagyok az NB II-re!”

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Sághy Félix belső védőként és védekező középpályásként is tud majd segíteni a Szentlőrincnek. A 22 éves játékos így nyilatkozott: „Nagyon vissza szerettem volna jönni a környékre, visszahúzott a szívem, így nagyon örültem a szentlőrinciek megkeresésének. Bízom benne, hogy a csapat el tudja érni a célját: szeretném, ha visszajutna az NB II-be, mert én is ott akarok futballozni, jó lenne, ha kipróbálhatnám magam eggyel magasabb osztályban is. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, a maximumot fogom nyújtani, remélem, hogy sok időt tölthetek majd a pályán a szentlőrinci csapatnál.”

Forrás: https://www.szentlorincse.hu/


SZENTLŐRINC (változások a játékosállományban)

Érkezett: Sághy Félix (Putnok), Szabó Zalán (PEAC), Medgyesi Márk (Siófok)

Távozott: Pintér Ádám (Budafok), Csilus Ádám (Kazincbarcika), Bese Balázs (Nyíregyháza), Jancsó András (Haladás), Prokop Rostislav (Tiszakécskei LC), Farkas Marcell (Tiszaújváros), Rátkai Zsolt, Múcska Viktor, Erdélyi BotondMiroslav Grumic (visszavonult, ő lett a sportigazgató), Albain Taipi (kölcsönből vissza Szombathelyre), László Dávid (kölcsönből vissza a Honvédhoz, Siófok), Ognjen Radosevic (kölcsönből vissza Újpestre), Török Kevin (kölcsönből vissza Zalaegerszegre)