Jeney Gyula lett a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője – Jeney hálás elődjének, hogy egy jó csapatot vehet át

Jeney Gyula az Ajka, a Siófok, majd legutóbb a Füzesabony vezetőedzőjeként dolgozott.

Így nyilatkozott a https://rakoczifc.hu/ weboldalnak:

„A szakmai előmenetelemben ez egy komoly kihívás, hiszen egy tradicionális, nagy múltú klub keresett meg. Többször gondolkodtam azon, hogy milyen csapatok miatt váltanék: szerettem volna visszakerülni az NB II.-be, mivel jelenleg A licenccel rendelkezem, amivel maximum a másodosztályban dolgozhatok. Az NB III.-ban pedig szerettem volna olyan csapatnál munkát vállalni, amelynek komoly céljai vannak, tradicionális, nagy klub. A harmadik ligában kevés ilyen van, de a Kaposvár megfelel ezeknek a feltételeknek. A megkeresés derült égből villámcsapásként ért, de szinte az első hívás után igent mondtam. Szeretném a klubot visszavezetni oda, ahova való, ami szerintem minimum az NB II., így komoly célokkal érkeztem. Ha sikerülne ebben az évben, akkor nagyon boldog lennék. Az első edzés után bizakodó vagyok, úgy látom, minőségi játékosok alkotják a keretet. Az elődöm irányításával jó focit játszottak, hálás vagyok neki, hogy egy jó csapatot tudok átvenni. Szeretném a saját filozófiámat is belerakni a csapat játékába. A célom, hogy tovább fejlődjünk, s ezáltal merészebb álmaink legyenek.”