Hatalmas pofonba szaladt bele otthon a Sényő, folytatta remek szereplését a kis Loki – Sényő FC Selyem-Ber – Debreceni VSC II. 1-6 (0-4)

Zsinórban negyedik mérkőzésén is veretlen maradt a DVSC II. csapata, amely ezúttal a kiesés elől menekülő Sényő FC otthonában tudott győzedelmeskedni 6-1 arányban, amivel megőrizte 4. helyét a tabellán. A sényői gárda hiába játszott otthon több mint egy hónapot követően, végül nem tudott bizonyítani a kilátogató szurkolóknak, és egyre jobban szorul a hurok a csapat körül.

fotó: http://senyofc.hu

Rossz időjárás fogadta a Sényői Sporttelepre kilátogató szurkolókat, és a hirtelen lezúduló csapadék miatt lehetett látni, hogy a pálya talaja sem lesz alkalmas arra, hogy végig futballozni lehessen rajta.

A Sényő legutóbb szeptember 29-én játszott hazai pályán, akkor a szintén kiesés elől menekülő Gyöngyösi AK ellen tudtak győzedelmeskedni Klepács Krisztiánék, míg a legutóbbi hat mérkőzésüket azért kellett idegenben játszania a csapatnak, mivel a pálya talaját fertőzés érte, így gyepszőnyeget kellett cserélni, és emiatt többek között a DVTK II. és a Cigánd SE elleni mérkőzéseiken is cserélni kellett a pályaválasztói jogot. Nem jöttek ki olyan jól ebből a hat idegenbeli mérkőzéses szériából a sényőiek, mivel egy győzelem mellett, egy döntetlen és négy vereség volt a mérleg.

Lehet, hogy egy kép erről: 12 ember, amerikaifocizó emberek és futballozó emberek

fotó: http://senyofc.hu

A DVSC II. utoljára az Újpest II. vendégeként szenvedett vereséget a bajnokságban, viszont a mérkőzés előtti három fordulóban nem találtak legyőzőre, így többek között sikerült két vállra fektetni a városi rivális DEAC-ot otthoni környezetben, és azzal a céllal utazott el Sényőre, hogy folytassa ezt a remek szereplést.

fotó: http://dvsc.hu

A mérkőzés elején bekezdett a kis Loki, és már a 6. percben vezetést szerzett Kócs-Washburn Erik révén, aki egy szépen végig vitt akciót követően vette be a sényői kaput. A 20 éves támadónak ez volt a szezonbeli 6. gólja. 0-1

Nem sokkal később tovább növelték előnyüket a debreceniek, amikor is egy szögletet követően Baranyai Nimród passzolta be a kipattanót. 0-2

Az U21-es válogatott Baranyai Nimród nagyon aktív volt a mérkőzés elején, és nem sokkal később megszerezhette volna a második gólját, amikor is Doktor Zsolt passzára startolt rá remekül a szélsővédő, de ziccerben pár centit tévedett.

Az első 20 percben a hajdúságiak uralták a mérkőzést, mivel kiválóan alkalmazkodtak a felázott talajú pályához, és szépen tudták hozni a megszokott játékukat, míg a Sényő csak elvétve jutott el az ellenfél kapujáig.

A folytatásban is maradt a kis Loki mezőnyfölénye, és a 21. percben már 3 góllal vezetett, amikor is egy szép baloldali támadást követően Doktor Zsolt közvetlen közelről bepasszolta a labdát Szondi Levente kapujába. 0-3

6 perccel később jött az újabb csapás a szabolcsiaknak, amikor is egy újabb nagyszerű kombinatív játékot mutatott be a DVSC II., és a középen érkező Batai Tamás nem hibázott. 0-4

Gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés az első félórában, ahol a debreceni fiatalok komoly futball leckét adtak a Sényőnek.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, futballozó emberek és amerikaifocizó emberek

fotó: http://dvsc.hu

Batai Tamás növelhette volna góljai számát, amikor is Doktor Zsolt passza után kiléphetett ziccerben, de Szondi Levente óriási bravúrt mutatott be.

A 30. perc után jutott el az első helyzetig a Sényő, kétszer Schmidt Péter veszélyetetett. Előbb jobbról cselezett befelé, majd megkinálta egy lapos lövéssel a fiatal Erdélyi Benedeket, aki magabiztosan védeni tudott, majd pár perccel később élesen lőtt kapura a jobb oldalról, amelyet Erdélyi csak ütni tudott.

A félidő végén jöhetett volna a szépítés, amikor is Vámos Márk egy szöglet utáni kavarodást követően tette kapura a játékszert, de Meldin Dreskovic kirúgta a labdát a gólvonalról.

A második félidő elején hármat cserélt a Sényő, és rögtön másabb lett a csapat játéka, míg a kis Loki visszább állt, és igyekezett kontrákból támadásokat vezetni.

Az első lehetőség megint csak a hajdúságiak előtt adódott, amikor is a jobb oldalon végig vitt támadás után Batai Tamás lőtte bele a labdát Szondi Leventébe 5 méterről. A DVSC ezúttal is remek kombinatív játékot mutatott be, de a befejezés nem volt pontos.

Ezután leült a játék, és a Sényő passzív mezőnyfölényben futballozott.

Az újabb gól a 71. percben érkezett, amikor is a csereként beállt Danyil Lyskov remekül verte meg Vámos Gergőt, majd élesen adta be a labdát, amelyet Szondi Levente csak ütni tudott, de pont az érkező Baranyai Nimród elé, aki jobbal fellőtte az üresen maradt kapuba a labdát. 0-5

6 perccel később összejött a becsületgól a Sényőnek, amikor is a csereként beálló Lizák Bencéhez került a labda, és aki csellel átverte Gyenti Kristófot, majd a bepasszára Kapacina Kevin érkezett, és közelről Erdélyi kapujába lőtt. 1-5

Lehet, hogy egy kép erről: 10 ember, amerikaifocizó emberek, futballozó emberek és szöveg

fotó: http://senyofc.hu

Néhány centin múlott az, hogy a forduló legszebb gólját lássuk Sényőn, mivel a debreceniek egyik játékosa, a csereként beállt David Nwachukwu remekül ismerte fel a helyzetetet, és a kint álló Szondi Levente fölött ívelt 40 méterről a sényői kapura, de pár centit tévedett a 18 éves középpályás.

A sényőiek utolsó komoly lehetősége a 85. percben volt, amikor is Klepács Krisztián végezhetett el egy szabadrúgást, méghozzá jó 22 méterre a kaputól. A lövés a hosszú felső irányába ment, de Erdélyi Benedek bravúrral védte a próbálkozást.

A 90. percben csak láthattunk egy óriási gólt, amikor is Danyil Lyskov 30 méterről átívelte a labdát Szondi Levente felett, és ez már kikötött a sényőiek kapujában. Kiváló helyzetfelismerés volt! 1-6

Ez maradt a végeredmény, a sényői játékosok ezúttal nem mentek ki a saját szurkolóikhoz a találkozót követően, míg a DVSC II. játékosai és szakmai stábja önfeledten ünnepelt.

A mérkőzés után Árva Norbert, Erdélyi Benedek, Baranyai Nimród és Fiumei Viktor nyilatkozott az oldalunknak.


Árva Norbert, a DVSC II. megbízott vezetőedzője: ,,Gratulálni szeretnék a csapatnak, mivel a körülményekhez képest szép és eredményes futballt tudtunk bemutatni. Sikerült 4 gólt szereznünk az első félidőben, ami eddig nem jött össze, de most sokkal jobb volt a helyzetkihasználásunk, és a játékosok olyan elemeket is végrehajtottak, amiket gyakoroltunk. Tudtuk előre, hogy a Sényő egy jó és rutinos csapat, tehát felkészültünk a játékukból. Hálistennek a szélsőiket, illetve a pontrúgásaikat is megfelelően levédekeztük, így nem tudtak sok lehetőséget kialakítani. Minden dícséretet megérdemel a csapat, játékosaimbak nagyon jó volt a hozzáállása az első perctől kezdve. Egyedül azt sajnálom, hogy gólt kaptunk, mivel abban a szituációban egy kicsit lazák voltunk fejben, de ettől függetlenül elégedett vagyok a hat rúgott góllal és a mutatott játékkal.”

Árva Norbert asszisztensedző Máté Péter távollétében irányította a csapatot, aki jelenleg Spanyolországban tartózkodik a Villareal egyik konferenciáján. A mester elmondta, hogy a csapat maximálisan betartotta az utasításokat.

,,Láttuk a találkozó előtt, hogy nem lesz jó a pálya talaja, mivel elég sok eső esett rá, így az volt a kérdés, hogy a fiatalok mennyire képesek alkalmazkodni a talajhoz, de hálistennek ez sikerült, és tudtuk játszani a rövid és gyors passzos játékunkat. Nagyon szép kombinációkat csináltunk, területbe lőttük a labdákat, a szélsőink extra teljesítményt nyújtottak ma. A második félidőben egyszer-egyszer szórakoztak a játékosok, de külön kértem tőlük, hogy ne bohóckodjanak, hanem vegyék komoly a mérkőzést. Szerencsére ezt megértették, és sikerült még kétszer villanni a találkozó utolsó harmadában.”

A DVSC II. a 4. helyet foglalja el a tabellán, és továbbra is tapad az élmezőnyhöz. Árva Norbert elmondta, hogy ők senkit sem néznek le, és szeretnének továbbra is eredményesek maradni, illetve a másik nagyon fontos céljuk az, hogy néhány fiatalra felfigyeljen a felnőtt csapat.

,,Elégedettek vagyunk az eddig látottakkal, mivel nagyon jól szerepelünk eddig a bajnokságban. Nem szabad nézni ilyenkor a tabellát, mert ez nem befolyásol semmit, hiszen itt bárki megverhet bárkit. Csináljuk tovább a dolgunkat, kielemezzük a hibáinkat, és készülünk a Tiszafüred elleni hazai összecsapásra, ahol szeretnénk győzelmet aratni.”

,,Nekünk az egyik legfontosabb célunk az, hogy minél több fiatalnak lehetőséget biztosítsunk itt az NB3-ban, mivel ez is eléggé erős bajnokság, és itt képesek lesznek fejlődni. Várhatóan a tél folyamán több labdarúgó is a felnőtt kerettel fog edzeni, és lesz lehetőségük bizonyítani Srdjan Blagojevic mesternek. Valószínűleg nekünk új csapatot kell építeni a télen, mivel most nagyon sok olyan játékos van innen, akik megérdemlik a lehetőséget a felnőtt DVSC-nél. Természetesen majd a felnőtt csapat dönt a játékosokról, de mi minden lehetséges forgatókönyvre felkészültünk.”

fotó: http://dvsc.hu

Erdélyi Benedek, a DVSC II. kapusa: ,,Kapus szempontból nagyon nehéz mérkőzés volt, mivel tudtam nagyon jól, hogy ilyen vizes és mély talajú pályán nehéz futballozni, ráadásul az ellenfelünk is egy masszív csapat, tehát nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek. Szerencsére jól alkalmazkodtunk a körülményekhez, és külső szemmel könnyű mérkőzésnek tűnhetett, de nagyon nem volt az, mivel harcolnunk kellett a pályán minden labdáért. Nagyon akartuk ezt a sikert, és hálistennek sikerült.”

A fiatal kapus elárulta, hogy kicsit csalódott volt a bekapott gól miatt.

,,Kifejeltük a labdát, majd a szélsőjükhöz került a labda, aki jól centerezett, és az érkező támadó belőtte azt. Nagyon közel volt hozzám a támadó, így nem tudtam már reagálni sem, mivel nagyon sakk-matt szituáció volt, tehát ott egy kicsit elaludt a védelmünk. Csalódott vagyok a kapott gól miatt, mivel nagyon örültem volna annak, ha sikerül kapott gól nélkül lehozni a meccset, de majd legközelebb azon leszek, hogy ez sikerüljön, és ezért mindent megteszek majd az edzéseken és a mérkőzéseken. NB3-ban amúgy is nehéz nullára lehozni a mérkőzéseket, de én szeretem a kihívásokat.”

Erdélyi Benedek idén télen már a felnőtt csapathoz is felkerült, sőt, Srdjan Blagojevic vezetőedző elvitte magával a csapat törökországi edzőtáborába, ahol már lehetőséget is kapott edzőmérkőzéseken. A 18 éves hálóőr elmondta, hogy most is az első csapat lebeg a szeme előtt.

,,Nagyon sokat fejlődtem az NB3-ban, de szeretnék megint felkerülni a nagy csapathoz, és ott edzeni velük. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel idén télen már voltam velük Törökországban, Belekben, és ott sikerült védenem edzőmérkőzésen, és élveztem minden percét. Remélem a mester megint számítani fog rám, és ha úgy dönt télen, hogy felvisz az első keretbe, akkor ismételten bizonyítani szeretnék majd, illetve szeretnék tanulni még az ottani kapusoktól.”

fotó: http://dvsc.hu

Baranyai Nimród, a DVSC II. védője: ,,Az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, mivel eléggé esett az eső, és láttuk a mérkőzés elején, hogy itt nem sok lehetőségünk lesz a futballra, hanem itt valószínűleg brusztolni kell. Ameddig a pálya és az ellenfél engedte, addig nagyon szépen futballoztunk, és félóra alatt sikerült eldönteni a mérkőzéset. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy kissé beleültünk a mérkőzésbe, és a Sényőnek adódtak helyzetei, de szerencsére még rátettünk egy lapáttal, így nagyszerű sikert értünk el, és boldogan utazhatunk haza.”

Az U21-es válogatott védő a mezőny egyik legjobbja volt, mivel 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. Baranyai Nimród elmondta, hogy örülne annak, ha számítanának rá a válogatottban és a felnőtt csapatban is.

,,Örülök annak, hogy ilyen teljesítményt tudtam ma nyújtani, de a legfontosabb mindig a csapat, és a győzelemnek még jobban örülök. Nem számít hogy melyik csapatban futballozok, legyen az NB1 vagy NB3, nekem az a célom, hogy mindig a legjobbamat tudjam nyújtani. Bízom benne, hogy kapok majd lehetőséget Blagojevictől az NB1-ben, mivel nagyon szeretnék pályára lépni, illetve örülnék egy újabb U21-es válogatott meghívónak is, de ez majd a jövő zenéje, addig is csinálom a dolgomat.”

fotó: http://nemzetisport.hu


Fiumei Viktor, a Sényő FC Selyem-Ber egyik vezetőedzője: ,,Először is, az autóbalesetet szenvedett fiúkért szorítunk, és mielőbbi felépülést kívánunk nekik, míg az elhunyt fiatal családjának őszinte részvétünket fejezzük ki!”

,,Ami a mérkőzést illeti, megbeszéltük a srácokkal, hogy nagy játékra nem lehet majd számítani, mivel erre nem lesz alkalmas a pálya. Beszéltük még, hogy az a csapat fog jobban érvényesülni, és győzni a mai nap folyamán, aki jobban tud alkalmazkodni a pályaviszonyokhoz. Ez nekünk az első félidőben nem sikerült, mert előfordult az, hogy az álló pocsolyában próbáltunk labdát vezetni, illetve amikor adódott egy kis terület az ellenfél térfelén, akkor rossz döntéseket hoztunk. Kijelenthetem, hogy a Debrecen valósággal átszaladt rajtunk, sajnos nagyon jól lőtték be mögénk a labdákat, illetve annyira szétcsúsztunk egyes részeken, hogy gyakorlatilag tálcán kínáltuk nekik a lehetőségeket, és többször volt érkezőjük a beadásokra, bepasszokra, amiből kaptunk négy gólt. A második félidőre egy kicsit másabb szellemben jöttünk ki, ahol már mutattunk olyan elemeket, amiket kértünk a játékosoktól, és bár sikerült gólt szereznünk, de ez nagyon kevés volt mára. A legnagyobb pozitívum az a Pogácsás Nándor bemutatkozása volt, aki 18 évesen az első NB3-as mérkőzésén szerepelt, amelyhez gratulálunk!”

A Sényő a második félidő nagyobb részében mezőnyfölényben futballozott, de kétszer megint szétcsúszott a csapat védekezése, és ezt kihasználta a DVSC II. Fiumei Viktor elmondta, hogy el kell felejteni ezt a mérkőzést, és dolgozniuk kell tovább.

,,Egyszerűen katasztrófa, ami itt ma történt! A játékosok nagyon csalódottak voltak a találkozót követően, és olyan síri csend volt az öltözőben, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Nyilván szégyeljük magunkat a gólarány miatt, mivel az nagyon nagy, de fel kell állnunk a padlóról, és a jövőbe kell tekintenünk. Van még három mérkőzésünk az ősz folyamán, ahol szeretnénk még pontokat szerezni, mert akkor egy kicsit másképp vonulnánk majd a téli pihenőre.”

A következő fordulóban Tiszaújvárosba látogat a Sényő, akik ebben a fordulóban 3-0-ra győztek a DEAC otthonában. A vezetőedző elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít, de megpróbálnak győzni Tiszaújvárosban.

,,Mindig jó mérkőzést szoktunk játszani a Tiszaújvárossal, de az a presztízs elkopott az évek alatt, ami azelőtt jellemezte ezt az összecsapást. Jó erőkből áll a Tiszaújváros, és úgy néz ki, hogy megtalálták a megfelelő embereket a posztokra. A mai második félidei játékunkra lehet majd építeni, és szeretnénk ezúttal győzni vagy legrosszabb esetben ponttal távozni.”

SZON - Elkapta a Sényő a fonalat

fotó: http://szon.hu


A tabella:

Lehet, hogy egy kép erről: szöveg