Hat felkészülési mérkőzéssel készül a Mátészalka

Élményekben gazdag és kihívásokkal teli 2024-es éven van túl a labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjában újonc Mátészalkai MTK. Mint ismert, a szalkaiak a 2023/2024-es szezonban a 2. helyen végzett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei I. osztályban és mivel a bajnok Tarpa nem vállalta a magasabb osztállyal járó kihívásokat, így a szatmári város csapatának az ölébe hullott az esély, hogy szintet léphessen. Az NB3-as osztályozón a Pest Vármegyei I. osztályú Dunaharaszti MTK-t kettős győzelemmel, 5-3-as összesítésel múlták felül, így a Mátészalka 16 évet követően feljutott a harmadosztályba.

fotó: Mátészalkai MTK

A csapat célja egyértelműen a bennmaradás kiharcolása volt a szezon előtt és látszódott a játékosokon, hogy hamar sikerült felvenni az NB3 ritmust, mivel rendre szoros és izgalmas mérkőzéseket játszottak, de többször a szerencse elpártolt mellőlük, hiszen 5-6 olyan meccs is volt az őszi szezonban, amikor az utolsó pillanatokban buktak el fontos pontokat, ráadásul sérülések, betegségek, eltiltások is tarkították a csapatot. A szalkaiak 17 forduló elteltével az utolsó, 16. helyet foglalják el az NB3 Észak-Keleti csoportjában.

A bajnokságot még Sándor Tamás irányításával kezdte el a Mátészalka, de a 11. fordulótól már Sánta Tibor vezeti a gárdát.

A 33 esztendős szakember a klub honlapjának adott interjúban azt mondta, hogy tanulságos őszi szezonon vannak túl.

,,Nem lehetünk elégedettek, mert az utolsó percekben 5-6 pontot hullajtottunk el, de szakmaiatlan lenne ezeket a pontokat csupán a szerencsefaktorra húzni. A legnagyobb kihívást a nagy létszámú hiányzások jelentették. Legnagyobb tanulság, hogy ideig-óráig lehet kompenzálni a hiányosságokat, de csak kemény munkával lehet eredményt elérni. A Tiszafüred elleni hazai mérkőzésre lehetünk büszkék, ha az eredményt tekintjük. Én személy szerint az Eger, Diósgyőr II., Nyíregyháza II., vagy akár a Sényő elleni mérkőzésekre is büszke vagyok, természetesen nem az eredmény miatt, hanem amit láttam a csapattól, hiszen ezeken a mérkőzéseken mutatták meg a játékosok, hogy van lehetőség a csapatban.

fotó: Mátészalkai MTK

Sánta Tibor kiemelte, hogy fegyelmezett és jó szellemű társaság van Mátészalkán, akik fogékonyak a minőségi munkára.

,,A legfontosabb, hogy sebességben, futómennyiségben és párharcokban fejlődjünk annyit, amennyit a harmadosztály megkövetel. 1+6 hétnyi időnk lesz a felkészülésre, minden körülmény adott a minőségi munkára. Fizikai és a taktikai felkészülésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Nagyon intenzív időszak lesz a csapat számára.”

A szakember kiemelte, hogy nem lehet más a céljuk a tavasz folyamán, mint kiharcolni a bennmaradást az NB3-ban, valamint üzent a szurkolóknak is.

,,A szezon végén volt egy megbeszélésünk, ahol minden vezető jelen volt. Nyitott és építő beszélgetés volt, ahol egyértelműen kijelenthető a közös cél, hogy a vonal fölött legyünk. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, a felkészülés első napjától a bajnokság utolsó napjáig, minden edzésen és mérkőzésen a legjobbunkat kell nyújtani. Ezek mellett pedig a hiány posztjainkra 2-3 játékos érkezése szükséges. Nagyon nagy dolog, hogy ekkora létszámú „sereg” van a csapat mellett. Manapság sajnos nem ez a jellemző, ezért is óriási öröm számomra. Természetesen az eredménytelenség alatt hamarabb felerősödnek a negatív hangok, ami érthető de nem ez a jellemző szerencsére. Üzenni csak annyit szeretnék, hogy tavasszal is buzdítsák a csapatot, mert nagy szükség van rájuk és higgyenek a srácokban, mert minden tőlük telhetőt megfognak tenni a pályán a siker érdekében.”

fotó: Mátészalkai MTK

A Mátészalka a napokban kezdi meg a téli felkészülést a bajnokság folytatására. A klub hivatalos Facebook-oldalán arról számolt be, hogy hat edzőmérkőzéssel készülnek fel a március 2-án esedékes bajnokira, amikor is a Putnok FC-t látják majd vendégül Bodó Gáborék.

A játékoskeretben történő változásokról majd mindekit tájékoztatni fog a klub.


Mátészalkai MTK – téli felkészülési mérkőzések

2025. 01. 25. (szombat)

Mátészalkai MTK – CSM Olimpia Satu Mare (román III. osztály)


2025. 02. 01. (szombat)

Mátészalkai MTK – Nyírbátori LSE (megyei I. osztály)


2025. 02. 05. (szerda)

Mátészalkai MTK – CSM Olimpia Satu Mare (román III. osztály)


2025. 02. 08. (szombat)

Mátészalkai MTK – Sényő FC (NB3)


2025. 02. 12. (szerda)

Mátészalkai MTK – Ibrány SE (megyei I. osztály)


2025. 02. 22. (szombat)

Mátészalkai MTK – Nyíregyháza Spartacus FC II. (NB3)