A pécsiek július 27-én, vasárnap este mintegy 700 néző előtt a Stadion utcában fogadták a Paksi FC II. csapatát. Vas László vezetőedző öt új játékost nevezett a kezdőcsapatba. A hazaiak lendületesen kezdtek, már az első percekben komoly helyzeteket alakítottak ki.
A vezetést a 23. percben szerezte meg a PMFC, amikor Varga pontos ívelésére Beke Péter csapott le, majd egy jó cselt követően három méterről helyezett a hálóba. A 35. percben Orbán növelte kettőre az előnyt, egy szöglet utáni labdát Ikonomou készített elő számára, és közelről nem hibázott.
A fordulás után a paksiak próbáltak szépíteni, azonban a PMFC fiatal kapusa, Kilvinger több alkalommal is magabiztosan hárított. A 68. percben Orbán másodszor is eredményes volt, Bukovics és Bachesz remek összjátékát követően állítva be a 3-0-s végeredményt.

Fotó: Kurdi József/pmfc.hu
A találkozót követően Vas László vezetőedző értékelte a látottakat:
„Összességében pozitívan értékelem a mérkőzést. Három pontot szereztünk, három gólt rúgtunk, és nem kaptunk egyet sem, ami mindenképp örömteli. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ami szintén biztató a jövőre nézve. Ugyanakkor ezeknél a lehetőségeknél még javítani kell a befejezéseken, hogy még nagyobb önbizalommal, bátrabban tudjunk játszani. Reálisan kell azonban látnunk a helyzetünket. Egy formálódó csapat vagyunk, és ma egy fiatal, lendületes Paks II. ellen léptünk pályára, akik már régóta jól dolgoznak a fiataljaikkal, ezt most is bizonyították. A mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikkel nem voltam elégedett. Időnként túl hektikus volt a játékunk, nem tükrözte azt a nyugalmat és magabiztosságot, amit 2-0-s vezetésnél már elvárna az ember. Nem az ellenfél helyezett ránk nagy nyomást, inkább saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe ki nem kényszerített hibákkal, s ezeket a jövőben ki kell küszöbölnünk. Tisztában vagyunk vele, hogy még az út elején járunk. Rengeteg munka vár ránk, hogy stabilabbá váljunk. A szurkolóink támogatása kiemelten fontos számunkra. A mai meccs alapján úgy érzem, jó alapot adtunk ahhoz, hogy mellénk álljanak. Tudjuk, hogy értük játszunk, őket kell kiszolgálnunk a teljesítményünkkel, és ez folyamatos motivációt jelent számunkra. Természetesen lesznek még nehézségek az úton, de a játékosok edzésen és mérkőzésen is maximálisan odateszik magukat – energiával, hozzáállással és elkötelezettséggel. Erre lehet építeni a jövőre nézve.”
A PMFC legközelebb augusztus 2-án, szombaton 13 órakor Gárdonyban lép pályára, ahol a MOL Magyar Kupában is megkezdi szereplését.
NB III Dél-Nyugati csoport, 1. forduló
PMFC Stadion, 700 néző. Vezette: Molnár (Máyer, Balogh)
PMFC – Paksi FC II. 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Beke (23.), Orbán (35., 68.)
PMFC: Kilvinger – Galacs (Csonka, 77.), Ikonomou, Németh, Berekali – Hleba (Pintér, 58.) – Beke, Bachesz, Varga (Helesh, 71.), Hegedűs (Bukovics, 58.) – Orbán (Csörgő, 71.) Vezetőedző: Vas László.
Paksi FC II.: Wiesner – Babos, Éger, Marcsa – Koller (Juhász, 67.), Májik, Perczel (Jáksó, 79.), Verbulecz, Tóth K. – Holka (Turi, 46.), Marosi (Kiss, 46.). Vezetőedző: Kindl István.