Háromból már a második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Komárom

A Komárom VSE NB3-as csapata megyei rangadót vívott a Tatai AC ellen.

Az NB3 Északnyugati csoportjában a 10. helyen telelő komáromi alakulat három felkészülési mérkőzésen van túl.

Miután Budapesten legyőzték a BLASZ 1-es Szabadkikötő csapatát, a Monor látogatott hozzájuk. A Monor ellen vereséget szenvedtek, de a harmadik felkészülési mérkőzésen a Komárom-Esztergom megyei első ligában harmadik helyezett Tata otthonába látogattak és ismét nyerni tudtak.

Komáromi kilencvenhetes / kép: Komárom Városi Sportegyesület Facebook oldal

A fekete-fehérekkel szemben 1-3-as arányban győzelmet arató Komárom színeiben betalált Tifán-Péter, Nagy és Szénási is. Burányi Tamás tanítványai számára a bentmaradás lehet a cél, megtartani a hat pontos előnyüket a Haladás VSE-vel szemben.

Legközelebb a Komárom a Dunaújváros otthonában tart erőfelmérőt, de a programjukban szerepel még egy Fehérvár második csapata elleni, egy még mindig a kupában versenyben lévő, Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörs KSE elleni és a határ túloldaláról az KFC Komárno elleni mérkőzés is.

Indexképen a Monor elleni találkozó egy pillanata / kép: Komárom Városi Sportegyesület Facebook oldal