Gőzerővel készül a tavaszi szezonra a Nyíregyháza II.

2025. január 13-án kezdte el a téli felkészülést a labdarúgó NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Nyíregyháza Spartacus FC II. A Török László által irányított együttes remek őszi szezont tudhat maga mögött, hiszen újonc létükre a 6. helyen állnak 17 fordulót követően, amellyel minden várakozást felülmúlt a gárda.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A játékosok programjában szerepelnek délelőtti és délutáni edzések is, valamint a hétvégék alkalmával edzőmérkőzéseken is részt vesznek. Jelenleg nagy létszámú kerettel dolgozik a szakmai stáb, ez köszönhető főként az akadémiáról felkerülő fiatal labdarúgóknak, de vélhetően a bajnokság kezdetére szeretnének szűkíteni a kereten.

A kis Szpari múlthét szombaton edzőmérkőzésen lépett pályára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei I. osztály listavezetője, a Tarpa SC vendégeként. Bár az első félidőben a tarpaiak kerültek előnybe, de a második félidőben fordítottak a nyíregyházi fiatalok és 2-1-re győztek az edzőmérkőzésen.

,,Nagy létszámú keret állt rendelkezésemre, és hasznos felkészülési mérkőzést játszottunk egy nagyon szimpatikus ellenfél ellen, akik dinamikusan, lendületesen játszottak. Az első félidőben megérdemelten vezetett a hazai csapat, főleg támadásban hibáztunk sokat. A második játékrészben megváltozott a játék képe, és sikerült fordítanunk, a gólok mellett további négy-öt nagy helyzetet is kialakítottunk.”értékelte a találkozót Török László, a Nyíregyháza Spartacus FC II vezetőedzője.

A Nyíregyháza II a következő hetekben további három edzőmérkőzést játszik még a március 2-án esedékes bajnoki rajt előtt, amikor is a listavezető DEAC csapatát látják vendégül Török László tanítványai.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC


2025. 02. 08. (szombat) 10:00

DEAC – Nyíregyháza Spartacus FC II (Dóczy utcai Sportcampus)


2025. 02.15. (szombat) 10:00

Nyíregyháza Spartacus FC II – Debreceni VSC II. (Örökösföld)


2025. 02. 22. (szombat) 10:00

Nyíregyháza Spartacus FC II – Mátészalkai MTK (Örökösföld)