Vasárnap 17:00 órakor rendezik a Karcagi SE – FC Nagykanizsa mérkőzést, amely az NB2-be való feljutásról dönt majd. Az első meccsen már két góllal vezetett a Kanizsa, de a karcagiak egyenlíteni tudtak, így teljesen nyílt maradt a továbbjutás kérdése. A kanizsaiaknál sok a sérült, de Gabala Krisztián biztos benne, hogy a csapat megoldja majd a feladatot.
Related Articles
MOL Magyar Kupa
Nagy nehezen, de továbbjutott a Zalaegerszeg – Karcagi SE – Zalaegerszegi TE 1-2 (0-1)
Szerdán délután Karcag – Zalaegerszeg mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó MOL Magyar Kupa idei kiírásának nyolcaddöntője. Az NB3 Észak-Keleti csoportjában 2. helyen álló karcagiak három alacsonyabb osztályú csapatott búcsúztattak az első három körben, majd a legjobb [tovább]
NB3
Beszélgetés az FC Nagykanizsáról és az NB III-as szezonról – Mikó-Baráth György volt a vendégünk
Mikó-Baráth György kommentátor, a Szertár csatorna szerkesztője, és az elmúlt szezonban elemzőként az FC Nagykanizsa stábjának is tagja volt.
NB2
Nem bírt egymással a Nagykanizsa és a Cigánd az osztályozó első mérkőzésén – FC Nagykanizsa – Cigánd SE 2-2 (2-1)
A vasárnap délután kerültek megrendezésre a labdarúgó NB2-es feljutásért kiírt osztályozós párharcok első mérkőzései. Az NB3 Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, az FC Nagykanizsa fogadta az NB3 Észak-Keleti csoportjának 2. helyezettjét, a Cigánd SE-t az Olajbányász Stadionban, [tovább]