Felkészülési mérkőzés: Érdi VSE – HR-Rent Kozármisleny 0–4

4–0-s vereséget szenvedett az NB II-be veretlenül feljutó HR-Rent Kozármislenytől Martonvásáron az Érdi VSE NB III-as csapata a nyár első felkészülési mérkőzésén.

Ebedli Zoltán együttesének kerete még nem teljes, de már több játékos érkezése biztosra vehető, ennek ellenére az első felkészülési találkozón még többen hiányoztak.

Kertész Ferencék a harmadosztály Közép csoportját veretlenül megnyerő Kozármisleny ellen kezdték a felkészülést és bár mindkét fél játékosai nagy terhelésnek vannak kitéve, de a háromszor harmincperces mérkőzésen kifejezetten sok lendületes támadást jegyezhettünk fel.

A Baranya megyeiek pedig szűk húsz perc után meg is szerezték a vezetést, amikor a komoly NB I-es múlltal rendelkező Kulcsár Kornél passzát Clinton Osei juttatta az üresen tátongó érdi kapuba. A második félórás etapban sem változott a játék képe és bár elvétve az érdieknek is voltak helyzetei, a Kozármisleny Vogyicska Balázs révén duplázta meg a különbséget.

A harmadik felvonásban az érdieknél már egyre több fiatal kapott lehetőséget, miközben a Kozármisleny előbb Szabó Dominik, majd Horváth Dániel révén újabb gólokat szerzett és végül 4–0-ra győzte le az Érdi VSE-t.

“A mérkőzés elsődleges célja volt a fizikai terhelésbe való beillesztés, ezért választottunk ilyen erős ellenfelet, hogy ez meglegyen. Erre abszolút alkalmas volt a mérkőzés. Voltak próbajátékosok is, de remélem, hogy jövő héttől már a végleges kerettel tudunk készülni”

– fogalmazott az Érdi VSE vezetőedzője, Ebedli Zoltán.

“Nem gondolom, hogy frissek voltunk, mert nagy terhelést kaptak a srácok az elmúlt napokban, ennek ellenére azt láttam a pályán, hogy ahhoz képest frissebben mozogtunk, mint amire számítottam. Amit kértem, azt megkaptam, sőt, támadásban talán még egy kicsivel többet is. A védekezést még kevésbé gyakoroltuk, de az sem nézett ki rosszul”

– értékelt Tóth László, a Kozármisleny vezetőedzője.

Ebedli Zoltán együttese legközelebb július 2-án, szombaton lép pályára, amikor 11 órától a szintén harmadosztályú ESMTK vendége lesz.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–HR-Rent Kozármisleny 0–4 (0–1, 0–2)
Martonvásár.
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Fülöp, Pallagi, Gajda – Szabó R., Révész, Farkas B., Pintér N. – Pál Sz., Csoma-László
Csereként pályára lépett: Kondor (kapus), Kürti, Molnár D., Fügedi, Menyhei, Szilágyi L., Tóth P.
Vezetőedző: Ebedli Zoltán
Kozármisleny: Lékai – Baliga, Tóth D., Berdó – Dencinger, Bognár D., Vajda R., Bartha L. – Kulcsár K., Kirchner, Osei
Csereként pályára lépett: Somogyi M., Tóth Z., Vogyicska Balázs, Keresztes, Füredi, Szabó D., Kotroczó, Horváth D., Tóth T., Kónya K., Ulrich, Hampuk
Vezetőedző: Tóth László
Gól: Osei (19. perc), Vogyicska Balázs (49. p.), Szabó D. (63. p.), Horváth D. (73. p.)

Forrás: https://erdivse.hu/