Észak-nyugati csoport 6. forduló beharangozó

Jó mérkőzésekre lehet számítani ezen a hétvégén, a fordulóban több mérkőzésnek is rangadó jellege lehet. Hétfőn tanévkezdés lesz a suliban, a diákok, ha nem is felhőtlen örömmel, de már biztosan készülnek. Lássuk, hogy ki futballpályákon ki, hogyan készült fel az igazi őszre.

Észak-nyugati csoport, 6. forduló

Dorogi FC – Komárom VSE

Úgy tűnik, a Dorog kezd kiegyenesedni. Saját szurkolói előtt bizonyíthat ma este, és bár a Komárom biztosan kemény dió lesz, ezt a 3 pontot meg kell szereznie a hazai csapatnak, és akkor kellő önbizalommal nézhet a következő három mérkőzés elé. Tipp: 2-1

Gyirmót FC Győr – Újpest FC II

A Gyirmót legutóbb három gólt lőtt a Dorognak, mégsem nyert. Valamit ki kell találniuk hátul, hogy meccset nyerjenek, ugyanis az Újpest II is képes sok gólt szerezni. A lilák hétközben otthon rangadót veszítettek a Veszprémmel szemben, és az elvesztett pontokat most Gyirmóton szeretnék pótolni. Tipp: 2-2

Puskás Akadémia II – Kelen SC

A Puskás nagycsapata a héten majdnem csodát vitt végbe a Konferencia Ligában. A második csapatnak csodára nem lesz szüksége a Kelen ellen, de komolyan kell vennie a mérkőzést. A Kelen rosszul kezdte a szezont, ezen a meccsen viszont felszabadultan játszhat. Tipp: 2-1

ETO Akadémia – Budaörs

A Győr nagy pofonba szaladt bele Óbudán, a Budaörs pedig meglepetésre otthon bukott fontos pontokat a Haladással szemben. Mindkét csapat javítani akar, ebből egy jó meccs lehet. Tipp: 2-2

Bicskei TC – FC Sopron

A Bicske vezeti a tabellát, és komolyan bejelentkezett az őszi elsőségre. Ehhez most otthon tehet hozzá 3 pontot, de nem becsülheti le a Sopront. A vendégek két szűk vereség után érkeznek Bicskére. Ezen a meccsen pont az lehet az előnyük, hogy nem ők számítanak esélyesnek. Ilyenkor lehet meglepetést okozni. Tipp: 3-1

Érdi VSE – Balatonfüredi FC

Az Érd az első fordulóbeli bicskei vereség óta szorgalmasan gyűjti a pontokat, így akár a magabiztos győzelmükre is tippelhetnék. Viszont a Balatonfürednek olyan „okosan” tippeltem vereséget szerdára, hogy nyertek és egy jót röhögtek a tippemen. Oké, kedves füredi labdarúgók, rajtam ezúttal se múljon. Tipp: 2-0

Credobus Mosonmagyaróvár – III. Kerületi TVE

A hazaiak a Kelent, az óbudaiak a Győrt intézték el szerdán elég simán, egyaránt első győzelmüket szerezve. Az Óvár még veretlen, és otthoni környezetben ez így is maradhat, de nagy csatát várok. Tipp: 3-2

Szombathelyi MÁV Haladás – VSC 2015 Veszprém

A szombathelyiek jól játszva bravúros pontot szereztek Budaörsön, sőt, a győzelem is csak az utolsó utáni pillanatban csúszott ki a kezükből. A Veszprém rangadót nyert Újpesten, bizonyítva, hogy bárhol képes jó játékra. Mi lesz ebből? Remélem, hogy egy nagyon jó mérkőzés. Tipp: 2-2