Döntetlent játszott az Újpest II-vel, még nem tudott elmozdulni a vonal alól a Haladás

A Szombathelyi Haladás az Újpest II-t fogadta az NB III. Észak-Nyugati csoportjának 22. fordulójában.

A 7. percben a vendégek egy szabadrúgás után veszélyeztettek először, de Dékei a kapu mellé csavart 25 méterről, majd a másik oldalon már Svékusnak kellett védenie Hári ziccerénél. Ezt követően újabb újpesti helyzetek következtek, Mucsányi mellé emelt, Dékei lövését pedig Horváth fogta. A félidő vége előtt Kapus lövését kellett bravúrral védenie Svékusnak, így döntetlenről fordultak a felek. A második félidő is nagy iramban kezdődött, az újpestiek kapufával, míg a szombathelyiek egy nagy helyzettel kezdték a játékrész, utóbbinál ismét Svékus mentette meg a kapott góltól a lila-fehéreket. Hazai részről Horváth Alexnek is volt munkája, a 64. percben Tamás, majd négy perccel később Kollarik lövését védte a Haladás kapusa. A hajrában Mucsányi puskázott el helyzeteket a fővárosiaknál, így gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés. Mivel a Dorog döntetlent játszott a Sopronnal, így a Haladás hátránya jelenleg két pont a bennmaradástól.

kép: Szombathelyi Haladás

NB III ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT, 22. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS-ÚJPEST FC II. 0-0 (0-0)

HALADÁS: Horváth Alex – Dezamits (Tompek 46.), Kovács B., Jancsó, Tarján (Szvoboda 64.) – Horváth M. (Kapus 32.) – Kozári., Szakály, Horváth Arnold (Takács-Földes 64.), Hári (Kenesei 81.) – Pruska. Vezetőedző: Vígh Ferenc

ÚJPEST II: Svékus – Mándi, Máté Zs., Horváth D., Simon B. – Mucsányi Miron, Mező (Palkó, 78.) – Sarkadi, Kollarik, Tamási (Necula, 78.) – Dékei
Vezetőedző: Mundi Viktor