Döntetlent játszott a Kecskemét ellen a Tiszakécske

Tiszakécskei LC – Kecskeméti TE (NB I) 1-1 (1-0)

TLC: Prokop-Balázs B., Valencsik, Lehoczky B., Gellén B., Kapronczai, Géringer, Marsa L., Horváth E., Cipf D., Takács T.

Vezetőedző: Balogh Pál

kispad: Pintér D., Baráth B., Fodor F., Denys Kryvotsiuk, Grünvald A., Antal G.

Kecskemét: Kersák -Májer, Papp, Polyák, Matheus, Kotula, Zsótér, Meskhi, Vattay, Lukács, Kovács K. Cserék: Pálffy, Szűcs, Szabó A., Belényesi, Katona, Zeke, Vágó, Nikitscher, Banó-Szabó, Kovács B., Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István.

Gólszerző: Takács 45. ill. Szabó A. 65. percben.

Balogh Pál, a Tiszakécske vezetőedzője: Azt gondolom, hogy nagyon jó felkészülési mérkőzést játszottunk egy erős ellenfél ellen. Évek óta nagyon jól építkezik a Kecskemét, amit bizonyított az NB I-ben. Nem volt könnyű feladatunk, hogy mindjárt egy ilyen ellenfél ellen kellett kezdeni az első felkészülési mérkőzésünket. Véleményem szerint helyt álltunk, helyenként bíztató volt a játékunk egy első osztályban szereplő csapat ellen, és sikerült nagyon szép támadásokat is vezetni. Úgy gondolom, hogy első mérkőzésen ez elfogadható.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: Ahogy azt mondtam is, a legfontosabb az volt, hogy az időszaknak megfelelő terhelést kapjanak a játékosok, ami jelenleg 45 perc volt. Vegyesen is álltunk fel, ilyenkor különösebben nehéz is taktikáról beszélni, mert a lábak nagyon nehezek, lassúbb a gondolkodás és a cselekvés is. Ennek ellenére dicséret illeti a srácokat, mert a hiba lehetősége egyébként is benne van a játékban, de ilyen kemény két hét után türelmesebbnek is kell lennünk velük. Nem véletlen választottunk alacsonyabb osztályban szereplő ellenfelet, mely egyébként jó erőkből áll. Mindig szeretnénk nyerni, de most nem az eredmény volt az első, el kell fogadni, hogy most egy nehéz terheléssel járó periódusban járunk. Vasárnap utazunk, hétfőn folytatódik a munka, bízom benne, hogy továbbra sem lesz sérültünk, mert ott is két kemény meccs vár ránk. A harmadik hét következik, mi majd a negyediktől kezdünk el visszavenni az edzésszámból és a terhelésből, akkor már jobban tudunk beszélni taktikai elemekről is.

Forrás: https://www.tiszakecskefoci.hu/ https://www.kecskemetite.hu/

A továbbiakban is erős ellenfelek ellen lép majd pályára a Kécske:

TISZAKÉCSKEI LC változások a játékosállományban

Érkezők: Grünvald Attila (Kecskeméti TE), Pintér Dániel (Nagykanizsa), Horváth Emil (Budaörs), Géringer Tamás (Eger)

Távozók: Kiss Ágoston (Vasas FC), Horváth Adrián, Lehoczky Roland (Vasas FC), Czékus Ádám (Kisvárda FC, kölcsönből vissza), Sági Milán, Gyurján Bence, Pongrácz Viktor, Szekér Ádám, Bertus Lajos, Bencze Márk, Torvund Alexander, Kocsis Dominik (Puskás Akadémia)