Egy forduló már lement a rövidített tavaszi szezonból és sok újdonsággal nem szolgált az első kör az őszhöz képest. Egy meglepetés – illetve két fél – azért volt: az Érd hazai veresége a jelenleg kiesőjelölt Gyirmót II-vel szemben mondható a meglepetés egyik, a Puskás Akadémia II szintén hazai kudarca a Komárom ellen a másik felének.
Miután az első körben nem tippeltem, fellélegezhettek a győztesek, mert ha rájuk tippeltem volna, akkor lehet, hogy több tuti meccs is dugába dől.
Na de majd most! Reszkessen, akit én esélyesebbnek tartok!
A 19. fordulóban folytatódik a Bicske-Mosonmagyaróvár versenyfutás az első helyért: a listavezető Bicske Gyirmótra utazik, az óváriak pedig Füreden nézik meg a telet épphogy elhagyó Balatont. A dobogós Veszprém a mögötte álló Budaörs otthonába látogat.
Az alsóházi csapatoknak többnyire bravúrokat kellene bemutatniuk a felzárkózás érdekében.
Észak-nyugati csoport, 19. forduló
Gyirmót FC Győr II – Bicskei TC
A Gyirmót érdi győzelme ellenére is a listavezető vendégeket tartom egyértelmű esélyesnek. A Bicske halad a másodosztály felé, és ezen az úton nem hagyhat pontot, pontokat a kiesőzónában tartózkodó ellenfelénél. Tipp: 1-2
Újpest FC II – Dorogi FC
Vajon mennyire más egy kupamérkőzés, mint egy bajnoki csata? A Dorog az Újpest NB I-es csapata ellen nagyszerűen helytállt a Magyar Kupában, és ha azt a játékát veszem alapul, akkor a „kis” Újpest ellen, az NB 3-ban megszerezhetőnek tűnik idegenben is a bajnoki 3 pont. Csakhogy pont ez a bajom, hogy ez a bajnokság, és ősszel a dorogiak önmaguknak is sokszor okoztak csalódást. Talán a tavasz jobban sikerül. Helytállás a kupában, vállalható egygólos vereség Bicskén a nyitányon. Megszavazok legalább 1 pontot a jobb sorsra érdemes dorogi focinak. Tipp: 1-1
FC Sopron – Puskás Akadémia II
Nem akartam hinni a szememnek, amikor utánanéztem, hogyan is szerepelt eddig otthon a Sopron. Hihetetlen, de még nem nyert. Négy döntetlen mellett ugyanennyi vereség a hazai mérleg. A Puskás II ellen nem lesz könnyű megtörni ezt az átkot. Tipp: 1-1
Komárom VSE – Érdi VSE
Ravasz! A Komárom a múlt héten idegenben nyert, az Érd otthon kikapott. Ez alapján ez a meccs 1-es. Ugye milyen egyszerű ez? Ja, nem! Mert ez futball, ahol lehet egy korai rossz belépő piros lapért, gól, öngól, 11-es és már borul is az egész meccsterv. Háromesélyesnek gondolom ezt a mérkőzést, nagy küzdelemmel, kevés góllal. A hazai pálya klasszikus előnyére apellálva mondom, hogy a Komárom nyer. Tipp: 1-0
Balatonfüredi FC – Credobus Mosonmagyaróvár
Most gátlástalanul tippelhetnék sima vendéggyőzelmet, még csak szemrehányást sem kaphatnék érte. Jó ideje nem nyert a hazai csapat bajnokit, a vendégek pedig sorozatban 12 (!!!) győztes meccset számlálnak. Viszont kisütött a Nap, tavasz van, és a Balaton parti sétányokon lehet már andalogni a jó levegőn. Hogy ennek mi köze van a meccshez? Semmi. Csak húzom az időt, mert fogalmam sincs, mit tippeljek? Meglepetést? Áh, gyáva vagyok! Marad a tuti. Tipp: 0-2
Kelen SC – ETO Akadémia
Kezd úgy tűnni, hogy lesz budapesti kieső az NB 3-ból. A sereghajtó Kelen SC helyzete egyre rosszabb, és a hátralévő 12 meccsen kell valami extrát produkálnia, ha nem akarja megzavarni a BLSZ I mezőnyét a kiesésével (jelzem, hogy egy másik csoportban a Pénzügyőr is pengeélen táncol, de ők győzelemmel rajtoltak és talán nem kell két fővárosi kiesővel számolni. Mert ha mégis, na akkor lenne csak igazán anyázás a Budapest bajnokság alsóházában!). A Kelennek sem szabad belenyugodnia a helyzetébe, de most már bravúrok kellenek a sikerhez. Ugyanakkor a Győr nem szokott megkegyelmezni senkinek, eddig amit nyernie kellett, azt megnyerte. Tipp: 1-3
III. Kerületi TVE – Szombathelyi Haladás
Ha le akarom egyszerűsíteni, akkor az Óbudaiak a mögöttük lévőket le szokták győzni, az előttük lévőket nem. A Szombathely a III. Kerület mögött áll a tabellán, tehát hazai győzelemre számítok. Persze, az NB 3-ban minden előfordulhat. Tipp: 2-1
Budaörs – VSC 2015 Veszprém
Mindenképpen ez a forduló rangadója. A negyedik fogadja a harmadikat. Elcsépelt fogalom a „hatpontos” meccs, de gyakorlatilag itt erről van szó. Ha nyer a Budaörs, 3 pontra közelít a dobogós vendégekhez. Veszprémi siker esetén pedig nagy az esély, hogy minimum a bronzérmet letétbe lehet helyezni a bakonyi klub elnökénél. Döntetlennél? Marad a 6 pont különbség. Ugye mondtam, hogy 6 pontos a meccs? (Ha-ha-ha!) Tipp: 3-4
